Nem sok hiányzott a bravúrhoz
Már látszanak az eredmények
Csütörtökre kiderül a negyeddöntős ellenfél is
Helytállás nehéz időjárási körülmények között
Nemzetközi rajt
Az olimpia évében újabb fontos kajak-kenu esemény lesz a hazánkban
Az új lebonyolítás első győztese
Innen nehéz lesz
Egy kicsi hiányzott a sikerhez
Debrecenben szerezte meg a trófeát a budapesti együttes
Hármas norvég siker
Nem fogadja el a döntést
Két gólos hátrányból állt fel a bajnok
Folytatás kedden
Sorozatban negyedszer nyert az FTC
Budaörsi történelem
Remekül sikerült a szezonnyitó
A Philadelphia nyert, a Kansas kikapott
Közelebb kerülhet az FTC az első helyzetthez
Négy helyet javít a világraglistán a magyar teniszezőnő
Erdős Rita hatodik, Guzi Blanka kilencedik, Bauer Blanka pedig 17. lett.
Jöhet a Salzburg a negyeddöntőben
Vasárnapig tart csak?
Sopronban alapozták meg a továbbjutást
Reményekkel telve
Elkészült a magyar együttes vb felkészülési programja
A veszprémiek robognak tovább
Varga Barnabás mgsérült
Kérdés, hogy folytatja-e a magyar úszó
Hajrában kiharcolt pont
Az új éra első hivatalos versenyét rendezik az egyiptomi fővárosban
Showing 449 to 480 of 4903 results
Hunsport
Üdvözlünk! Lépj be!
Üdvözlünk!