• 2021 09 21

Évösszefoglaló - 2020. január

Ez történt az óév első hónapjában

2020 megrázta a világot, így a sport világát is. 2020 a sport szempontjából is nagyon sajátos és furcsa év volt. A következő összeállításban bemutatjuk Önöknek, hogy mi történt ebben a koronavírusos évben, először tekintsünk vissza 2020 januárjára.

Hosszú Katinka lett 2019-ben az év női, míg Milák Kristóf az év férfi sportolója a sportújságírók szavazati alapján. Az év csapatának a FTC Bajnokok Ligája győztes férfi vízilabda együttesét választották. Az év edzője a csapat mestere Varga Zsolt lett, míg Gulácsi Péter lett az év legjobb labdarúgója.

Januárban három évre Budapestnek ítélték oda a Federation Kupa fináléjának megrendezését. Aztán az év közben, ahogy minden, úgy ez az esemény is elcsúszott egy évvel, így csak 2021-től rendezik majd a döntőt a magyar fővárosban.

Nemcsak ez a verseny csúszott. Kínában ekkor már tombolt a koronavírus járvány, amelynek elsőként a fedett pályás atlétikai világbajnokság esett áldozatul. A Nandzsingba tervezett márciusi vébét már januárban elhalasztották.

Debrecenben januárban edzőt váltottak, hiszen Herczeg András helyett Vitelki Zoltán lett a csapat új trénere, akit viszont a tavasz közben menesztettek, de csodát tenni Kondás Elemérrel sem tudott a DVSC és kiesett a másodosztályba

A német ARD januárban indított támadást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magyar elnöke, Aján Tamás ellen. A tévécsatorna vádja szerint a szervezet, élén az elnökkel támogatta a doppingolást, és Aján több millió dollárral nem tud elszámolni sem. A vádak kivizsgálására független bizottság alakult, Aján pedig elsőre önként visszavonult, később viszont egy szervezeten belüli puccs hatására megvált a székétől. A súlyemelő berkekben azonban nem lett nyugalom, hiszen azóta az ideiglenes női elnököt is elmozdították a helyéről.

Sztojan Ivkovics a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a szerződése ellenére, a szakmai igazgatóságot edzőségre váltotta Kaposváron. Hibáját elismerte és le is mondott, amit az MKSZ elnöksége elfogadott. Aztán Ivkovics megvált a klubkispadtól és visszaült a válogatottéra.

Kim Rasmussen viszont nem érte meg az olimpia selejtezőt a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. A sikertelen decemberi világbajnoki szereplés után ugyanis a magyar szövetség megköszönte neki a munkát. Rasmussen kirúgása után az is eldőlt, hogy a Danyi Gábor, Elek Gábor duó fogja vezetni a női válogatottat egészen az olimpiáig, hogyha oda kijut majd a gárda.

A férfi kézilabda válogatott is új szereposztásban és új szövetségi kapitánnyal vágott neki a januári kontinenstornának. Gulyás István szövetségi kapitány munkáját Nagy László és Chema Rodriguez segítette. A magyar csapat pedig egészen a végjátékig remekelt. Ott azonban éppen, de lecsúszott az olimpiai kvalifikációs tornák mindegyikéről. Így lehet tovább építeni a jövőt, már a 2021-es világbajnokságon. 2022-ben Magyarország és Szlovákia pedig közösen rendezi férfi Európa-bajnokságot, amelyhez a januári döntés után el is kezdték építeni a 22 ezres arénát a Népligetben.

Aréna a vízilabdázóknak már rendezésükre állt, nem is akármilyen. Hiszen a Duna Arénában rendezték meg az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságot. A tornán a férfiaknak három kvótát osztottak, de magyar válogatott, ha már Budapest volt a házigazda meg sem állt az aranyéremig. Egy végtelenül kiélezett fináléban a spanyolok ellen csak a meccs végi büntetők döntöttek. Magyarország Európa-bajnok és olimpiai résztvevő lett Marcz Tamás irányításával.  

A női vízilabda-válogatott a hazai Európa-bajnokságon elbukta az elődöntőt a spanyolok ellen, így az olimpiai kvótát is. De a bronzmeccsen legyőzte a címvédő Hollandiát, így bronzéremmel zárta a tornát. Bíró Attila csapatának így az utolsó világkvalifikációs tornán lesz esélye tokiói repülőjegyhez jutni.

A női asztaliteniszezők viszont meglepetést okoztak. Póta Georgina gyermeke születése miatt nem lehetett ott a csapatkvótákról döntő portugáliai versenyen, őt Fazekas Mária helyettesítette. És a húzás annyira bevált, hogy a csapat a házigazdák elleni meccsen kiharcolta az olimpiai indulási jogot, amire nem volt még példa a sportág hazai történetében. Az urak lemaradtak erről a lehetőségről, így ők az egyénileg harcolhatják ki az indulást.

A vívóknál a kvótszerzési időszak még nem tudott lezárulni a megszokott formában, de az a megrendezett csapatvilágkupák után már biztosnak tűnik, hogy a női tőrözők és a férfi kardcsapat ott lehet majd Tokióban. A többiek még küzdenek ezért a lehetőségért.

Még maradt egy fontos kontinensviadal januárra, hiszen a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak Debrecenben rendezték meg az Európa-bajnokságot. Mint kiderült 2020-ban ez lett végül az év fő versenye. A hazai Eb-n összességében négy arany és három ezüsttel zártak a magyarok. Liu Shaolin Sándor 500 és 1000 méteren győzött, míg testvére 1500 méteren diadalmaskodott. De Liu Shaoang végül megnyerte az összetett versenyt is testvére előtt.

A III. téli ifjúsági olimpiai játékoknak Lausanne adott otthont. A magyar indulók közül a jégkorongozók 3x3-as tornáin Hegedüs Levente arany, Márton Luca ezüst, míg Ivády Mihály és Metzler Regina bronzérmet szerzett. Aranyérmet nyert még Nagy Laura curlingben, Schermann Regina pedig bronzot a műkorcsolya csapatversenyben.

A téli sportágaink hazai eseményein a jégkorong Magyar kupát az FTC nyerte a Fehérvár AV19 ellen.

A további összefoglalóink: Február Március Április Május