A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elindította a világranglistáját, amelyen először Szegeden, a jövő hétvégi világkupa-versenyen lehet majd pontokat gyűjteni.
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség pénteki hírlevelében azt írta, reményei szerint az új rendszer extra izgalmat és érdekességet visz a versenyekbe, s egyben lehetőséget teremt a sportolóknak arra, hogy biztosítsák helyüket a 2028-as Los Angeles-i olimpián.
A kvalifikációs folyamat ezzel együtt még kidolgozás alatt áll.
Ranglistapontokat először a májusi két vk-n, jövő péntektől vasárnapig Szegeden, majd Poznanban lehet szerezni.
A sportolók - férfi és női kajakban, illetve férfi és női kenuban - a jövőben az ötkarikás játékokon, a világbajnokságokon, a kontinensviadalokon és a rangsorversenyeken gyarapíthatják pontjaik számát.
Egy versenyző naptári évenként legfeljebb öt eredményt regisztrálhat a világranglistán, ennek az öt eredménynek öt különböző versenyről kell származnia úgy, hogy az egyiknek a többitől eltérő kontinensről.
Ha egy sportolónak ötnél több érvényes eredménye van, a legjobb ötöt számítják bele az összesítésbe.
A világranglistát az egyes ranglistaversenyek befejezését követő öt napon belül frissítik.
A sportolók a pontok egy bizonyos százalékát kapják attól függően, hogy egyesben, párosban vagy négyesben versenyeznek.
C-1-ben és K-1-ben a pontok száz százalékát osztják ki, a vk-n a győztes 1000 pontot szerez, a második helyezésért 900, a harmadikért pedig 840 pont jár.
Párosban az aranyérmes egység tagjai fejenként 900 pontot kapnak, az ezüstérmesek egyenként 810-et, a bronzérmesek pedig 756-ot. Négyesben fejenként 800, 720, illetve 672 pontot ér a dobogós helyezés.
A versenyeket súlyozzák, az olimpiák és vb-k szorzója 1,5-szeres, a vk-ké 1,0-szeres, a kontinensviadaloké 0,7-szeres, a ranglista-versenyeké pedig 0,5-szörös.
Például K-1-ben vagy C-1-ben 1500 pontot ér az olimpiai vagy vb-arany, 1000-et a vk-elsőség és 700-at egy Európa-bajnoki cím.