Kós Hubert országos csúccsal aranyérmet nyert pénteken 200 méter háton a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek hatodik napján.
A 20 esztendős Kós Hubert versenyző 1:54.14 perces magyar rekorddal csapott célba, Bernek Péter 2017-es 1:55.58-as idejét adta át a múltnak. A szám másik magyar döntőse, Kovács Benedek 1:55.85-ös egyéni csúccsal az ötödik lett. A pályafutása első világbajnoki címét szerző úszó a magyar küldöttség első érmét nyerte a medencés úszóversenyek során.
Kovács - aki tavaly döntőt úszott ebben a számban a Duna Arénában, majd a római kontinensviadalon ezüstérmet nyert - a csütörtöki elődöntőből egyéni csúcsát (1:56.03) megjavítva 1:55.89 perces idővel a második helyen került a fináléba, míg a Egyesült Államokban a legendás Michael Phelps korábbi edzőjével, Bob Bowmannel készülő Kós harmadikként jutott tovább.
A rajtot követően már az első forduló után szinte egyértelmű volt, hogy Kós és a szám riói olimpiai bajnoka, tokiói ezüstérmese, az amerikai Ryan Murphy harcol majd egymással a győzelemért. Az amerikai úszó a második és a harmadik fordulónál is jobb delfinezésének köszönhetően egy pillanatra megelőzte Kóst, a magyar versenyzőnek azonban láthatóan nagyobb volt az úszótempója, összességében magabiztosan hajrázta le Murphyt, és szenzációs győzelmet aratott. Közben Kovács egy kiváló hosszú hajrával jött fel a végén, és a tavalyi 8. helyezése után most az 5. lett a világbajnokságon.
Kós a tavaly a római Európa-bajnokságon még 200 méter vegyesen nyert aranyérmet, az Arizona State egyetemen azonban a hátúszásra fókuszáltak edzőjével, aminek fél év után már világbajnoki cím lett a gyümölcse. A magyarok az eddigi összes világbajnokságon szereztek legalább egy érmet, 2009 óta ráadásul minimum egy aranyat is nyertek.
Vizes világbajnokság, Fukuoka, férfi 200 m hát:
1. Kós Hubert 1:54.14 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) 1:54.83
3. Roman Mityukov (Svájc) 1:55.34
...5. KOVÁCS BENEDEK 1:55.85
Fotó: Mti/Koszticsák Szilárd
