• 2024 12 03

Bereczki nyolcadik lett a budapesti öttusa vk-n

Gulyás Michelle volt a legjobb magyar női versenyző

A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Bereczki Richárd a nyolcadik helyen végzett a férfiak döntőjében az öttusázók világkupa-sorozatának budapesti versenyén.

Marosi Ádám 13., Demeter Bence 28., Kardos Bence pedig 34. lett. Győzött a lett Pavels Svecovs, aki nagy előnyéből pár centit meg tudott őrizni a jól hajrázó egyiptomi Ahmed Hameddel szemben. Harmadikként a német Patrick Dogue futott a célba.
A csütörtöki selejtezőt követően, melyben 92-en indultak el, a legjobb 36 szombaton folytatta a küzdelmeket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Nemzeti Lovardában.
A döntő mezőnye a 200 méteres úszással kezdett, melyben Kardos bő két másodperccel két perc alatti idővel az ötödik helyen végzett. Kereken két percet úszott a már olimpiai kvótás Demeter és mindössze egy tizeddel volt lassabb nála a Londonban olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéniben világbajnok Marosi. Előbbi a 11., utóbbi a 13. helyen fejezte be ezt a számot, de a teljesítményük ugyanannyi pontot ért, Bereczki pedig bő három másodperccel gyengébb idővel huszadik lett. A vívás viszont neki sikerült a legjobban a magyarok közül: 21 ellenfelét győzte le és 14-től kapott ki, ezzel még éppen befért az első tízbe. Marosi 15, Demeter 14, Kardos 13 győzelemmel fejezte be az asszókat, így mindhárman a mezőny alsó harmadában végeztek. A négy hazai döntős közül csak Demeter tudott pluszpontot szerezni a bónuszvívásban.
A lovaglás előtt Bereczki nyolcadik, a budapestit megelőző világkupán, a még tavaly februárban rendezett kairói versenyen győztes Marosi 23., Demeter 28., Kardos 29. volt. Bereczki lova két akadályt vert le, ehhez jött hat másodperc időtúllépés, míg Marosi hibátlanul ment végig, de sokat kellett dolgoznia, hogy ez összejöjjön, végül csak azért kapott minimális levonást, mert a limitidőnél négy másodperccel többet töltött a pályán. Demeter egy akadálynál rontott, és 15 másodperccel volt lassabb a szintidőnél, Kardos lova pedig az egyik akadálynál rombolt, illetve ellenszegült, és emiatt 32 másodperces plusz is rontotta az eredményét.
A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásnak Bereczki tizedikként vághatott neki, a dobogós pozíciótól 28 másodpercre volt, míg Marosi 16. rajtolóként 14 másodperccel követte őt. Demeter a 31., Kardos pedig a 35. helyen állt három szám után. A várakozásnak megfelelően nagy küzdelem alakult ki az érmekért és a helyezésekért, sokszor változott a helyzet az egyes lövősorozatok után. Mind a négy magyar előrébb lépett a kombinált számban, így Bereczki az első tízben végzett, de Marosi is értékes pontokat tett hozzá a bő egy éve szerzettekhez.
"Most még felemás érzések kavarognak bennem, mert a középső két lövészetem nem volt a legjobb, de igyekszem minél előbb túllépni ezen, és a jövőre, a következő világkupára gondolni" - mondta az MTI-nek a célba érés után a legjobb helyezést elérő Bereczki, majd kiemelte, annak viszont nagyon örül, hogy a vívása jól sikerült, végig koncentrált tudott maradni.
Martinek János, a férfiak kapitánya a számokat elemezve kiemelte Kardos kiváló, egyéni csúcshoz közeli úszását.
"A kulcsszámban, a vívásban egyedül Bereczkinek sikerült megvalósítania azt a taktikát, amivel eredményes lehet, hozta a tusokat, a többiek hullámzó teljesítménnyel a mezőny utolsó harmadában végeztek" - tekintett vissza a szakvezető. Mint mondta, Bereczki jó pozícióból vágott neki a kombinált számnak, és bár a lövészettel akadt gondja, de jól futott, Marosi pedig nagyon jól lőtt.
"Ezzel az eredménnyel, az értékes pontokkal Bereczki Richárd is beszállt a harcba, Marosi Ádám pedig növelte olimpiai kvalifikációs pontjai számát" - összegzett olimpiai szempontból Martinek János.
A tokiói kvalifikációs sorozatban ranglistapontokat adó világkupák közül tavaly csak a februári, egyiptomi versenyt tudták megrendezni, a többit - Szófiában, Budapesten, illetve a döntőt Szöulban - március végén törölték. A vk most, több mint egy év szünet után a budapesti versennyel folytatódott.


férfi döntő:
1. Pavels Svecovs (lett) 1478 pont
2. Ahmed Hamed (egyiptomi) 1478
3. Patrick Dogue (német) 1464
...8. Bereczki Richárd 1449 (úszás: 2:03:43 perc/304 pont, vívás: 21 győzelem/14 vereség/0 bónuszpont/226 pont, lovaglás: 280, lövészet-futás: 11:01 perc/639 pont) ...13. Marosi Ádám 1440 (2:00.10/310, 15/20/0/190, 296, 10:56/644)
...28. Demeter Bence 1404 (2:00.00/310, 14/21/1/185, 278, 11:09/631)
...34. Kardos Bence 1394 (1:57.71/315, 13/22/0/178, 248, 10:47/653)

A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Gulyás Michelle a 12. helyen végzett a nők döntőjében az öttusázók világkupa-sorozatának budapesti versenyén. Kovács Sarolta 22., Alekszejev Tamara 23., Guzi Blanka pedig 26. lett. Győzött a brit Kate French, aki nagyszerű vívással alapozta meg a sikerét: 35 ellenfele közül 31-et legyőzött.
    A szerdai selejtezőt követően, melyben nyolcvanan indultak el, a legjobb 36 pénteken folytatta a küzdelmeket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Nemzeti Lovardában.
    A döntő mezőnye gyorsan túlesett a 200 méteres úszáson, melyben a hazaiak közül a várakozásnak megfelelően Gulyás szerepelt a legjobban, 2:10 percen belüli eredménnyel harmadik lett. Az olimpiai kvótás Kovács kicsivel 2:11-en kívüli idővel kilencedikként zárt, míg Guzi Blanka a 19., Alekszejev Tamara pedig a 23. helyen állt az első szám után. A páston a 2016-ban egyéni világbajnok Kovács nyújtotta a magyarok közül a legstabilabb teljesítményt, 23 ellenfelét győzte le és csak 12-től kapott ki, és a bónuszvívásban plusz egy pontot szerzett egy újabb győzelemmel. Ezzel vívásban ötödikként végzett és összesítésben is ezt a pozíciót foglalta el. Alekszejev 19, Gulyás 18, Guzi 13 asszót nyert meg, előbbi a bónuszvívásban még három pontot szerzett, utóbbi kettő viszont nem tudott javítani addigi eredményén. A lovaglás előtt Gulyás a 11., Alekszejev a 14., Guzi pedig a 29. helyen állt.
    A harmadik szám egyik magyarnak sem sikerült, a legtöbb pontot, 259-et Guzi szerezte, de ez is messze volt a 300-as maximumtól. Kovács, aki a közvetlen élcsoportban állt, egy darabig hibátlanul haladt, de a hármas ugrásnál az első két akadályról lehúzott egy-egy rudat, majd a vége előtt volt egy ellenszegülése is, illetve ehhez jött még időtúllépés. Hasonlóan járt Gulyás is, aki jó lovaglással az első tíz közül várhatta volna a kombinált számot, de neki is ellenszegült a lova háromszor is, emiatt az ideje is szinten kívüli volt. Alekszejev akadályverésekkel és ellenszegüléssel ment végig a pályán.
    Kovács Sarolta a kilencedik helyre esett vissza, míg Gulyás a 17., Alekszejev a 20., Guzi pedig a 26. pozícióból kezdte meg a négy lövészettel megszakított 3200 méteres futást, melyben Gulyás tudott előrelépni, mégpedig az egész mezőny negyedik legjobb eredményével öt helyet.
    "Minden versenyt olimpiai szemüvegen át figyelek. Amellett, hogy még szükségünk van kvótára, azt is nézem, melyik versenyző hogyan halad a felkészülésben, mert lépésről lépésre látszódnia kell valami fejlődésnek" - kezdte értékelését az MTI-nek Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya, majd hozzátette, hogy ebből a szempontból Gulyás Michelle áll a legjobban, aki ezen a versenyen is értékes olimpiai ranglistapontokat gyűjtött, és a vívásán érződik a javulás.
    "A fizikai számokban jól teljesítő Michelle esetében a rutin fogja meghozni az áttörést" - fogalmazta meg véleményét a fiatal versenyzőről.
    Hozzátette: a rutinos Alekszejev Tamarának helyre kell tenni a lövészetét, mert hiába fut jól, a kombinált számban ez kevés. A kapitány úgy véli, hogy a vívásán is segíteni fog, ha a lövészetben magára talál.
    Kovács Saroltát illetően megjegyezte, hogy "lábfájdalmai miatt futása látványosan gyenge volt, de ez nem maradhat így, rendbe kell tenni a lábát".
    A fiatal Guzi Blankának pedig szerinte fel kell nőnie a feladathoz, a felnőtt mezőnyhöz.
    Az olimpiai kvalifikációs sorozatban ranglistapontokat adó világkupák közül tavaly csak a februári, kairói versenyt tudták megrendezni, a többit - Szófiában, Budapesten, illetve a döntőt Szöulban - március végén törölték. A vk most, több mint egy év szünet után a budapesti versennyel folytatódott.

    Eredmények:
    női döntő:
1. Kate French (brit) 1403 pont
2. Joanna Muir (brit) 1388
3. Gintare Venckauskaite (litván) 1362
...12. Gulyás Michelle 1325 pont (úszás: 2:09.26 perc/292 pont, vívás: 18 győzelem/17 vereség/0 bónuszpont/208 pont, lovaglás: 247 pont, lövészet-futás: 12:02 perc/578 pont)  
...22. Kovács Sarolta 1290 (2:11.21/288, 23/12/1/239, 257, 13:14/506)
23. Alekszejev Tamara 1279 (2:18.45/274, 19/16/3/217, 253, 12:45/535)
...26.Guzi Blanka 1264 (2:15.06/280, 13/22/0/178, 259, 12:33/547)

Vasárnap a vegyes váltóval ér véget a budapesti verseny. Ebben két magyar páros - Simon Sarolta és Szép Balázs, illetve Erdős Rita és Gyurka Márk Manó - indul.