• 2024 03 28

A jövő csapatát építik a kézilabda Európa-bajnokságon

Halvány olimpiai remény

A Magyar Kézilabda Szövetség nem tűzött ki egyértelmű célt a válogatott számára a csütörtökön kezdődő férfi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra.

   "Konkrét elvárást nem fogalmaztunk meg, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk megnyerni a csoportmérkőzéseket. Sőt, kimondottan törekszünk rá, hogy minden meccsünket sikerrel zárjuk, de a realitások nem azt mutatják, hogy komoly elvárásokat kell megfogalmazni" - mondta Nagy László alelnök, aki tagja a válogatott szakmai stábjának is.
  Az MTI híre már előrevetíti, hogy  a realitást a magyar csapat szempontjából szombaton kezdődő kézilabda Európa-bajnokság előtt, azaz a férfi válogatott utolsó részvétele az ötkarikás játékon, továbbra is a 2012-es lesz. Hiába lenne szüksége az erősen dotált sportágnak, hogy ott legyen az olimpián, erre idén nagyon kicsi az esély. Így a klubsikerek mellett a válogatott továbbra is árnyékban van. A nemzetközi kupaporond elvárásai örvényként húzzák le a nemzeti csapatot, vagyis a kevés magyar, keveset játszva, keveset lép előre.

Igaz az olimpiai remény még nem hal meg teljesen, hiszen papíron csak olyan együttesek előzhetnek meg minket a kontinensviadalon, akik egyébként is erősebbek. De a velünk egy szinten lévőket meg tudjuk-e verni? Ez lesz ennek az Eb-nek a kérdése. Hiszen ha nem, akkor ezen a tornán valóban csak a hazai rendezésű Európa-bajnokság csapatát építjük majd, már 2022-re.

Négy éve egyébként hasonló feladat előtt állt, az akkor még a Nagy Lászlót a soraiban tudó, jóval erősebb keret. Akkor Talant Dusebajevvel sem sikerült elérni az Eb-ről az olimpiai kvalifikációs tornák helyeinek egyikét sem. Két éve Ljubomir Vranjessel még győzni sem sikerült a kontinenstornán. És most újra a veszprémi edzővonal kapott bizalmat, Gulyás István személyében, akinek tényleg csodát kéne tennie. Mert a hazai kézilabda alapvető, strukturális problémáin nem tud változtatni. Ha a magyar válogatott játékosai nem játszanak eleget csapataikban, akkor előre lépéssel nehéz számolni.  

Az elvárás nélküliség egyébként összességében pozitív hatással lehet a csapatra, mert nem nyomja össze a játékosokat a tét, de egy bezzeg hangulat is kialakulhat a keretben. Az viszont érdekes, hogy a Csoknyai-Matics kapitánykettősnek éppen azért kellett mennie, mert eredménytelen volt a világbajnokságon, így nem tudta megszerezni az olimpiai pótkvalifikációs tornára szóló helyek egyikét sem. Ami most már nem is elvárás.

Érkezett tehát Gulyás István, akinek már sokszor bizonyította a szakértelmét. Például, akkor amikor a Vranjes menesztése utáni ideiglenes időszakban sikeresen vezette a Veszprémet a Bajnokok Ligájában is. Januárban kiderül, hogy a csodatétel is szakterülete-e? Hiszen valami ilyesmi kéne most az olimpiához. Kvóta csak az Európa-bajnoknak jár. Ahhoz, hogy a csapat ott lehessen az olimpiai selejtezőtornák bármelyikén egyszerűnek tűnik a lecke: Csak Dánia, Norvégia, Franciaország, Németország, Svédország, Horvátország és Spanyolország, valamint rajtuk kívül csak egy csapat előzheti meg az Eb-n a mieinket. Ehhez viszont sajnos nem elég szimplán bejutni a nyolc közé. Sőt ne felejtsük el azt sem, hogy az előző világbajnokságon a magyar csapat nem tudott európai csapat ellen győzni. Angolát, Katart és Tunéziát sikerült csak megverni. Három siker nyolc meccsen. Idén pedig a világ és olimpiai bajnok dánok ellen pedig már rögtön a csoportkörben játszani kell. Igaz mostani csoportellenfeleink közül Izland és Oroszország egy éve mögöttünk végzett. De ezúttal csak a csoport első két helye ér középdöntőt, azaz alapesetben az oroszok és Izland ellen győzni kell. Ami azért is nehéz, mert Gulyás Istvánnak egy nagyon negatív tendenciát kéne megváltoztatnia, mert a tény,tény: A magyar férfi kézilabda-válogatott utolsó nyolc Eb meccse közül egyen sem tudott nyerni.

A középdöntőben aztán ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a franciák, a norvégok a svédek és a szlovénok jöhetnek. A nagyobb baj, hogy a mi águnkon már több olyan együttes van, amelyik előttünk végezhetne, így középdöntőben nem elég csak a szlovéneket megelőzni, mert csoportötödik helyért, nos azért nem adnak pótkvalifikációs lehetőséget. Jelen állás szerint a hetedik hely még azt érhet, azzal még megmarad az olimpiai esély. Kérdés, adott-e ehhez a keret.

Nagy László ezúttal már nem ugrik be, mint tavaly a világbajnokságon, hozzá hasonló szintű játékos pedig nem kell szépíteni, nincsen a keretben. Lékai, Bodó és Ancsin Gábor sérülés miatt nem lehet ott az Európa-bajnokságon, orvosi csodákban pedig fölösleges bízni. Kérdés, hogy Császár Gábort, aki a Bajnokok Ligájában ontja a gólokat nem lett volna célszerű visszahívni, persze a jövő csapatába ő már valóban nem fér bele.  

A kapuban biztosan nem lesz gondunk, hiszen a múlt szombati csehek elleni barátságos meccsen 200. válogatottságát ünneplő Mikler, valamit Székely formájára sem lehet panasz. Ha ez kitart, akkor meccsben maradhatunk. De a kapuból nem szokták megnyerni a találkozókat.

Ezen felül Gulyás István hét olyan játékost vitt el Svédországba, akinek ez lesz az első világeseménye, azaz a kapitány bízik az újoncokban, és a kimondott cél, azaz a jövő csapata így valóban elkezd épülni, de hogy a kapitányt még az ág is húzza, arra jó példa Bartók Donát, aki éppen a felkészülés időszakában lett klub nélküli.

Egy hét múlva viszont már sokkal okosabbak leszünk. A csapat az Európa-bajnokság malmői csoportjában szombaton Oroszországgal, január 13-án az olimpiai és világbajnok Dániával, 15-én pedig Izlanddal találkozik. Az első két helyezett jut a középdöntőbe.

Azaz jövő szerdáig a vér elválik a víztől.

 A magyar férfiválogatott 18 fős kerete:
    kapusok:
Andó Arián (Balatonfüred), Székely Márton (Veszprém), Mikler Roland (Szeged)
    jobbszélsők:
Fekete Bálint (Liberbank Cuenca, spanyol), Hornyák Péter (Tatabánya), Tóth Ádám (Budakalász)
    jobbátlövők:
Balogh Zsolt (Tatabánya), Bartók Donát (klub nélküli), Máthé Dominik (Balatonfüred)
    irányítók:
Győri Mátyás (Tatabánya), Ubornyák Dávid (Gyöngyös)
    beállók:
Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Szeged), Sipos Adrián (Tatabánya)
    balátlövők:
Ligetvári Patrik (Logrono La Rioja, spanyol), Nagy Bence (Ferencváros), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock, lengyel)
    balszélső:
Bóka Bendegúz (Balatonfüred)