• 2024 04 20

Kovács Zsófia olimpiai kvótát szerzett a torna vb-n!

A Kovács Zsófia, Schermann Bianka, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára alkotta női tornászválogatott a 18. lett a csapatok versenyében.

A tornászok Kovács Zsófia 30.-ként zárt az összetettben, de mivel a már csapatban olimpiai indulási jogot szerzett országok versenyzőit a mostani kvótaszerzésben nem vették figyelembe, az ebbe a körbe nem tartozók között a legjobb húszba kerüléssel indulási jogot lehetett szerezni Tokióba. A magyar tornász ebben az összevetésben a 6. lett, így kvótás.

A magyarok a női selejtezők 2. napján, a 11. csoportban léptek a szerekhez, és felemáskorláton kezdtek. Kovács, Schermann és Böczögő mind a négy szeren bemutatta gyakorlatait, Makra az ugrást hagyta ki, míg Péter csak ugrásban szerepelt. Az együttesnek a felemáskorlát és az ugrás sikerült a legjobban, de talajon sem volt nagyobb hiba. A rontások ismét gerendán voltak, ami azt eredményezte, hogy 155.661 ponttal a 18. lett a magyar csapat. Az egyéni összetettben Kovács Zsófia szerepelt a legjobban 52.432 ponttal, 30. helyen végzett. A világbajnokságon az egyéni összetett döntőbe jutás szempontjából a legjobb 24 versenyző közé kell bekerülni, de úgy, hogy országonként csak két tornászt vesznek figyelembe. Az olimpiai kvótaszerzés szempontjából pedig kiesnek a már kvalifikációt szerzett 12 csapat sportolói, és így kell a legjobb 20 tornász között szerepelni. Kovács így a hatodik lett, tehát kvótaszerző helyen végzett. Mivel az összetettben a második magyar versenyző, Shermann Bianka 51.198 pontja magasabb, mint a kialakult kvótaszerző 20 tornász utáni első számú tartalék pontszáma, így a Magyar Torna Szövetség dönthet arról, hogy melyik magyar sportoló indul Tokióban.

Az olimpiai kvótás Kovács Zsófia: „Természetesen boldog vagyok, hogy a kvalifikációt megszereztem, de el vagyok keseredve, hogy nem kerültem be a legjobb 24 versenyző közé, csak a második számú tartalék vagyok az egyéni összetett fináléban. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Leginkább a gerendán ment el a verseny. A felkészülési időszak alatt valahogy nem ment a gerenda, sok rontásom volt az edzéseken is, pedig tavaly megkedveltem a szert, még Világkupát is nyertem rajta. Azért az utóbbi hetekben már egészen meg voltam elégedve vele, de ez nem jött ki a vb-n. Már a szólításnál megfogtam a szert, később pedig le is estem, úgyhogy két pont biztosan benne maradt a gyakiban. A versenyt felemáskorláton kezdtük, az nagyon jól sikerült, csak egy apró hiba volt benne. Utána jött a gerenda, majd a talaj következett. Ott az első két sorom rendben volt, a harmadiknál kiléptem, az egy 3 tizedes levonást von maga után. Ez még nem is lett volna baj, de egy gimnasztikai ugrásomat nem fogadták el, és tartáshiba miatt is volt levonás, így talajon is egy pontot veszítettem. Zárásképpen az ugrás, a Jurcsenko dupla csavar szép volt.”
A Dunaferr SE tornásza örül annak, hogy Schermann Biankával versenghetnek azért, hogy ki legyen ott az ötkarikás játékokon.
„Szerintem ez egy jó pont, mert lesz miért, lesz kivel harcolni. Lassan lezárul az év, hiszen már csak a Mesterfokú Bajnokság van hátra a versenyszezonból. Utána megkezdjük a felkészülést, több új elemet építünk be a gyakorlatokba, ezeket már a világbajnokság előtt előkészítettük. Már most várom, hogy kezdhessem az új gyakikkal az edzéseket.”

Draskóczy Imre, szövetségi kapitány: A dohai világbajnoksághoz képest 2 pontot léptünk előre, felemáskorláton és ugrásban is sokat fejlődött a csapat. A lányok azonban nem bírták a nyomást, nem tudták a stresszt kezelni, és sajnos a gerenda nem sikerült. Kovács Zsófinak két rontása volt, míg a többieknek is egy-egy hibája. A gerenda miatt így nem tudtunk előrébb kerülni. Péter Sára először ugrotta meg a kézen átfordulás szuplé másfélcsavart, nagyon büszke vagyok rá, nagy teljesítmény a részéről. Zsófi, Bianka és Sára kimagasló teljesítményt nyújtott. Két tornászban, Kovács Zsófiban és Schermann Biankában reménykedem az összetett tekintetében, hogy átugorják az olimpiai kvótához szükséges határt. Nagyon boldog vagyok, hogy megvan az olimpiai kvóta, és hogy Shermann Biankának is sikerült átlépnie a ponthatárt. Azt tudjuk, hogy az olimpián csak egy magyar női tornász szerepelhet, így most mind a két versenyző nekiállhat és készülhet, dolgozhat. Aki a legtöbbet tudja fejlődni, az jut ki az olimpiára, várhatóan a jövő évi Európa-bajnokság dönt majd arról, hogy ki lehet ott Tokióban.

Altorjai Sándor, csapatvezető: A felemáskorlát nagyon jól sikerült, az ugrás és a talaj is rendben volt. Sajnos gerendán volt három rontás, de ha az nem lett volna, és hozzáadjuk a teljes pontszámot, akkor se lett volna meg az olimpiai kvótaszerző 12. hely. Mint tudjuk a 12. helytől nagyon sűrű a mezőny, és a gerendahibák 3-5 pontot is jelenthetnek egy csapatnak. Péter Sára most ugrott először keményre, kár, hogy letette a kezét, pedig nem is kellett támaszkodnia, csak megérintette a szőnyeget. A levonás persze ezért is jár. Ha ez nincs, akkor ott lehetett volna a döntőben, egy darabig tartalék helyen állt.

Olimpiai kvalifikációs torna világbajnokság, Stuttgart:

A magyarok eredményei a selejtezőben:
Csapat:
18. Magyarország 155.661 pont
Egyéni:
Kovács Zsófia, egyéni összetett 52.432 pont 30. (ugrás:14.433 pont; felemáskorlát: 18. 14.200; gerenda: 87. 11.566; talaj: 90. 12.233).
Schermann Bianka egyéni összetett 51.198 pont 44. (ugrás:13.366 pont; felemáskorlát: 29. 13.966;gerenda: 109. 11.266;talaj: 57. 12.600).
Böczögő Dorina egyéni összetett 49.431 pont 69. (ugrás:13.566 pont; felemáskorlát: 124. 11.633; gerenda: 103. 11.366; talaj: 37. 12.866)
Makra Noémi felemáskorlát: 55. 13.133 pont; gerenda: 120. 11.166 pont; talaj: 99. 12.133 pont)
Péter Sára ugrás: 14. 14.016 pont

Részletes program:

Október 5. - selejtezők, 2. nap (nők) - magyarok 18:00-tól

Október 6. - selejtezők, 3. nap (férfiak) - magyarok 13:00-tól

Október 7. - selejtezők, 4. nap (férfiak)

Október 8. - női csapatverseny, döntő

Október 9. - férfi csapatverseny, döntő

Október 10. - női egyéni összetett döntő

Október 11. - férfi egyéni összetett döntő

Október 12. - szerenkénti döntők, 1. nap

Október 13. - szerenkénti döntők, 2. nap