Tizenhat évvel a Nairobiban dugába dőlt első nekirugaszkodás után Budapest és a magyar atlétika korifeusai újabb kísérletet tesznek arra, hogy a magyar főváros szabadtéri világbajnokságnak adhasson otthont. Jövőre a katari Doha, két évvel később az amerikai Eugene a házigazda, így hát csak a 2023. évi VB kiadó, de az is már csak jövő keddig.
Két lehetséges ellenfél, a kenyai doppingügyek miatt egyre kevésbé szalonképes Nairobi és az elbizonytalanodott Barcelona menet közben elpárolgott, így ha a monacói prezentációba nem kötnek bele, jövő kedden délben magyaroknak szívmelengető hírt kürtölhet világgá Sebastian Coe IAAF elnök a döntéshozó tanácskozások utáni szokásos nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Mindenesetre most egészen más a helyzet, mint amikor 2002-ben hat európai főváros, Budapest mellett Moszkva, Brüsszel, Róma, Berlin és Helsinki is azon ügyködött, hogy 2005-ben a sportvilág egyik TOP-eseményének házigazdája lehessen.
A döntéshozó testület a kenyai fővárosban megtartott ülését követően Helsinkit bízta meg a három évvel későbbi világbajnokság megrendezésével. Nem kis meglepetésre egy olyan várost, amely egyáltalán nem volt favorit, amúgy meg 1983-ban egyszer már házigazda lehetett. Az eredményhirdetésnél jelen volt az SzPress Hírszolgálat munkatársa is, aki többedmagával együtt tanúja lehetett a felpaprikázott Gyulai István egykori IAAF főtitkár és tanácstag heves reakciójának, amit sokkal inkább lehetett őrjöngésnek nevezni.
Ekkor igazolódott be ugyanis, hogy Lamine Diack, az IAAF szenegáli elnöke és az alelnöki tisztet betöltő német Helmut Digel közös erővel azon munkálkodott, hogy Budapest semmiképpen se lehessen a befutó. Összekuszálódtak a szálak, a bábeli zűrzavar pedig arra késztette a tanács megosztott tagjait, hogy salamoni döntést hozva Helsinkit hozzák ki győztesnek, mintegy büntetve az elnöküket és az alelnöküket. A „nevető harmadik” finnek a szavazás utolsó fordulójában 15 voksot érdemeltek ki, többet, mint Berlin (7) és Budapest (5) együttesen. Digel persze lapított, mert már akkor tudhatta, hogy a következő választásnál csak Berlin lehet a nyertes. Úgy is lett, hiszen a 2004-ben a német fővárost ruházták fel a 2009-es VB megrendezésének jogával.
Más lapra tartozik. hogy Digel már 11 éve nem alelnök, az arcátlan korupcióval és a nem kispályás pénzmosással megvádolt szenegáli sportvezetőt pedig 2015-ben letartoztatták, majd miután elhagyhatta a börtönt, háziőrizetbe került.
Ha történetesen már az első magyar pályázat sikeresnek bizonyul, azonnal hozzá kellett volna kezdeni az egykori Puskás stadion totális felújításának. Ötvenezer ülőhely fölé került volna tető, és az elavult főépület és futópálya modernizálására is sor kerül. A pályázat védnökeként Dr. Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök biztosította arról az IAAF Tanácsának tagjait, hogy ha Budapestre esik a választásuk, a VB megrendezése a lehető legjobb kezekbe kerül. Tárcavezetőként Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter feladata volt a pályázatot azzal megerősíteni, hogy a magyar kormány legkevesebb 38 millió dolláros összeggel kész garantálni a rendezés anyagi hátterét.
Hogy hogy nem, még Jacques Rogge, a NOB akkori belga elnöke is szólt néhány jó szót a magyarok pártján, persze csak a maga visszafogott diplomáciájával. „Magyarország rendelkezik mindazzal, ami a legnagyobb világversenyek megrendezésekor szükséges: jól működő gazdasággal, stabil politikai helyzettel, kivételes rendezési tapasztalatokkal, nem utolsó sorban pedig hatalmas sportszeretettel” – hangoztatta,
A 2002-es pályázat így sem aratott sikert, de sok tanulsággal szolgált, arról nem is beszélve, hogy az azóta eltelt időben egymást követték a sportvilág elismerését kiváltó magyarországi világversenyek, a tapasztalatok tárháza tehát csak gazdagodott. Úgy tűnik, hogy ezúttal nehéz lesz akadályokat gördíteni a magyar pályázat elé, amelynek két ütős eleme kétség kívül a kormány teljes körű garanciavállalása, a második pedig ehhez kapcsolódóan egy 2022-ig felépülő atlétikai stadion, amely az új Puskás stadionból kiszorult sportág Mekkája lehet.
