• 2025 04 15

Bronzérmes a férfi válogatott a világkupa döntőjében

Szoros volt a bronzmeccs a horvátok ellen

A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-14 után ötméteresekkel 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnapi bronzmérkőzésén.

A meccskeretből ezúttal a felnőtt tornán újoncnak számító Batizi Benedek maradt ki, a kapuban pedig a negyeddöntőhöz hasonlóan Csoma Kristóf kezdett.

Mindkét csapat kemény, elsőrangú védekezéssel kezdett, így a mérkőzés elejét, remek labdalopások, nagyszerű blokkok jellemezték.

A magyarok jártak közelebb a vezetés megszerzéséhez, de a csapatkapitány Manhercz Krisztián előbb büntetőből, majd távolról is a keresztlécet találta telibe.

A két kapusnak a negyedik percben kellett először védenie, de az első horvát fórnál már Csoma is tehetetlennek bizonyult, viszont Burián azonnal válaszolt.

Ezt követően a horvát gárda sorozatban három, míg a magyar két emberelőnyt váltott gólra az első negyed végéig.

A magyarok remek fóros sorozata már a második negyedben folytatódott az addigi legszebb figurával, ugyanis Nagy Ákos kiváló centerezését Vismeg húzta közelről a horvát kapuba.

Fatovic sikeres ötméteresét követően ugyan az újabb magyar fór kimaradt, de a kapufáról kipattanó labda megszerzése után Manhercz kilencméteres bombája egy blokkon irányt váltva a jobb kapufáról vágódott a hálóba.

A horvátok is folytatták a fórból lőtt gólok sorát, de két találattal nem tudtak elhúzni, hiába szórták ki minden támadásnál a magyar bekkeket.

A javuló védekezés és az újabb magyar fór meghozta az egyenlítést is (6-6), ugyanis Nagy Ákos előnyben "nullszögből" talált be.

A nagyszünetig hátralévő időben mindkét fél újra eredményes volt fórban, de a horvátok azzal vezettek, hogy egy ízben "kivételesen" akcióból is bevették Csoma kapuját.

Térfélcserét követően az ellenfél világklasszis kapusának, Marko Bijacnak a percei következtek, de Burián megúszásakor már a Jadran Split hálóőre sem tudott segíteni.

A magyar kapu előtt pedig rendre a blokkok akadályozták meg a gólszerzést, mígnem akciógólt lőtt az olimpiai ezüstérmes rivális.

Erre viszont Nagy Ádám emberelőnyből, Manhercz megúszásból, Fekete pedig centerposztról válaszolt, azaz először vezetett kettővel Varga Zsolt együttese.

Az utolsó negyed végül minimális magyar előnyről indult, de ez is hamar eltűnt a horvátok megúszása után.

A 2013-ban világbajnok Bedő a legjobbkor villant: Tátrai bejátszása után a vízből derékig kiemelkedve húzott az ellenfél kapujába.

A rivális hiába egyenlített újfent, Tátrai is megszerezte első gólját, ahogy aztán emberelőnyben egy pattintós lövéssel Vigvári Vince is, a magyar kapuban pedig Csoma bemutatta a meccs bravúrját, amikor Basic nagyon közeli lövését védte.

Hosszú percekig gólképtelen volt a horvát csapat, de aztán előbb büntetőből, majd előnyből is eredményes volt, így döntetlenről kezdődött az utolsó perc.

Varga Zsolt időt kért a magyar emberelőny előtt, de Nagy Ákos lövése a jobb kapufán csattant, a horvátok utolsó próbálkozása pedig egy blokkban halt el, így az ötméteresek döntöttek.

Az idegek csatájában Manhercz, Vigvári Vendel, Tátrai és Nagy Ádám is magabiztos volt, miközben Csoma Kristóf két bravúros védéssel eldöntötte a bronzérem sorsát.

A legeredményesebb magyar játékos három góllal a csapatkapitány Manhercz Krisztián volt.

Legutóbb két éve a negyedik helyen végeztek a magyarok, akik a nyári, szingapúri világbajnokság jegyében ezúttal alaposan megfiatalított kerettel szerepeltek Montenegró fővárosában.

Férfi vízilabda világkupa, szuperdöntő, bronzmérkőzés:

Magyarország-Horvátország 18-15 (3-4, 4-4, 4-2, 3-4, 4-1) - ötméteresekkel

gólszerzők: Manhercz 3, Vismeg, Burián 2-2, Vigvári Ve., Nagy Ák., Nagy Ád., Fekete, Bedő, Tátrai, Vigvári Vi. 1-1, illetve Fatovic 4, Loncar 3, Lazic, Butic, Pavlic 2-2, Pejkovic 1