• 2019 12 14

Fontos meccs előtt a rögbi válogatott

Eb-selejtező Luxemburg ellen

A magyar rögbi válogatott egy Moldova elleni bravúrral kezdte az Eb-selejtező sorozatot, majd következett egy papírformának nevezhető vereség Ukrajna ellen. Így a mieinknek két meccs után 5 pontjuk van és a negyedik helyen állnak az Európai Konferencia első osztályának Északi csoportjában.

Ahonnét már csak egy nagy lépés az European Trophy sorozat. Igaz ahhoz meglehetősen nagyot kellene ugrani, hiszen a harmadik vagy negyedik hely oda kevés. És nem árt hátrafelé sem figyelni. Hiszen ugyan Moldova kikapott a magyar és a luxemburgi válogatott ellen is, de aztán legyőzte Ukrajnát, így nagyon sok minden elképzelhető a csoportban. Persze csak akkor, hogyha a magyar csapat nem csak 50 percig játszik jól, ahogy tette utolsó meccsén. Szóval két nagyon fontos mérkőzés következik először szombaton Százhalombattán Luxemburg, majd május 11-én Norrköpingben Svédország ellen. Májusban még a svédek is játszanak Ukrajnával, szóval ekkor már tisztább lesz a kép, hiszen négy meccs lesz minden csapat háta mögött.

A magyar rögbi-válogatott ennek érdekében február 17-én, az FTC Népligeti edzőközpontjában tartotta idei első összetartását, majd április 28-án vasárnapi edzés után május 3-tól már Százhalombattán készül  a mérkőzésre. A magyar győzelem azt is jelentené, hogy a mieink minimum egy helyet előre lépnének a csoport tabelláján.

https://www.rugbyeurope.eu/2018-19-reic-men-xv-m4-hungary-vs-luxembourg

 

Címkék