• 2026 02 25

Győzelemmel, ötödikként zárta a BL csoportkörét a DVSC

Nehéz mérkőzésen kiharcolt győzelemmel várhatja az Odense elleni nyolcaddöntőt a Debrecen

A Debrecen saját közönsége előtt mindkét együttes számára tét nélküli mérkőzésen 32-30-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. (utolsó) forduló, A csoport:

DVSC Schaeffler-Buducnost Podgorica (montenegrói) 32-30 (16-16)

lövések/gólok: 46/32, illetve 49/30

gólok hétméteresből: 3/3, illetve 9/7

kiállítások: 10, illetve 6 perc

A hajdúsági együttes már biztos ötödikként várta a csoportkör záró fordulóját, valamint azzal a tudattal, hogy a másik nyolcasban negyedikként végzett dán Odense HB lesz az ellenfele a rájátszás első fordulójában.

A vasárnapi találkozó azért is volt tét nélküli, mert a vendég montenegrói alakulatnak sem volt már esélye elmozdulni az utolsó pozícióból.

Remekül indította a mérkőzést Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese, nyolc perc alatt 6-2-es előnyt alakított ki. A Buducnost az első percekben rendre ugyanazon a területen, sikertelenül próbálta feltörni a DVSC védekezését, kézilabdázói többször is a játékvezetőkkel perlekedtek. 8-3 után sorozatban háromszor a podgoricai gárda volt eredményes, egyre többször találta meg a réseket a hazai védelmen, miközben változatlanul nem túl magas iramban csordogált a mérkőzés.

Felállt védőfal ellen a Debrecen kezdeti hatékonysága visszaesett, hozzálassult ellenfeléhez, a Podgorica ennek nyomán a 23. percben, 12-12-nél már a vezetésért támadhatott. Ekkor még nem járt sikerrel, az első félidő hajrájában viszont igen, a szünetre pedig döntetlennel vonulhattak a felek.

A második félidő elején egy 4-0-s periódussal lépett el 22-18-ra a Debrecen, amely lényegesen jobban kézilabdázott, támadásban a találkozó elejéhez hasonlóan hatékonyan fejezte be az akcióit, miközben riválisának játékosai fáradni látszottak. Ezzel együtt is visszább tudott zárkózni a DVSC hibáit kihasználva a Podgorica (25-23), a vendéglátó az első játékrész közepén tapasztalthoz hasonló hullámvölgybe került. Az utolsó öt percbe lépve egy találat volt a hajdúsági fór, a végjátékban emberhátrányba került és elkerülhetőnek tűnő gólokat is kapott a Debrecen. Az utolsó két percben viszont maga javára döntötte el az összecsapást, így győzelemmel zárta a csoportkört.

Alicia Toublanc ötször volt eredményes, Jessica Ryde nyolc, Adrianna Placzek öt védéssel vette ki részét a sikerből. A podgoricai Itana Grbic kilenc góllal lett a mezőny legeredményesebbje.

A negyeddöntőért zajló párharc első mérkőzését hazai pályán játssza az Odense ellen a DVSC a március 21-22-i hétvégén, a visszavágóra a következő hétvégén kerül sor Dániában.

(Fotó: DVSC)

A csoport másik magyar érdekeltségű eredménye:

Győri Audi ETO KC-Borussia Dortmund (német) 39-28

A rájátszás első fordulójának párosítása:

Team Esbjerg (dán)-Podravka Koprivnica (horvát)

Gloria Bistrita (román)-Ikast HB (dán)

Odense HB (dán)-Debrecen

Ferencváros-Borussia Dortmund (német)

A Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, illetve a román CSM Bucuresti a csoportkörből a negyeddöntőbe jutott.