A Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda duó ezüst-, a Sinkó Panna, Csépe Panna páros pedig bronzérmet szerzett vasárnap a női kajak kettesek versenyében, 25,5 kilométeren a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon.
A viadal zárónapján verőfényes napsütés és kellemes hőmérséklet várta a versenyzőket és a szurkolókat az Aranyparton, ahol a korábbi napokhoz hasonlóan remek volt a hangulat, amely csak tovább fokozódott azzal, hogy az első versenyszám, az ifjúsági fiú kajakpárosok 21,8 kilométeres küzdelme magyar sikerrel zárult: a Lánczi Zaránd János, Budai Kevin duó nagy csatában utasította maga mögé a teljes mezőnyt.
Tizenegy órakor aztán öt perc különbséggel elrajtolt a felnőtt női kajak, illetve férfi kenu kettesek versenye, hazai érmes remények leginkább az előbbi küzdelemben lehettek.
A vb-n három számot vállaló - csütörtökön, rövid körön harmadik, szombaton, egyesben pedig második -, 31 éves Kiszli kilenc világbajnoki címéből kettőt ebben a számban szerzett, 2017-ben Mihalik Sárával, két éve pedig Kőhalmi Emesével nyert aranyérmet. Ezúttal a 20 éves kaposvári Szerafin Zsófiával készült az újabb győzelemre, jó előjel volt, hogy a nyári Európa-bajnokságon megnyerték ezt a számot.
A rajt után egy ötös élboly alakult ki a két hazai egységgel - a másik a Sinkó Panna, Csépe Panna kettős volt -, valamint a két dél-afrikai és az egyik spanyol hajóval. Ez az ötösfogat körökön keresztül együtt rótta a kilométereket, majd az ötödik körben, a negyedik futószakaszhoz közeledve már csak három egység küzdött az élen: Kiszliék, Sinkóék és a két rutinos spanyol, Tania Fernandez és Tania Alvarez.
Kisvártatva aztán a dél-afrikai Jenna Nisbet és Jade Wilson visszazárkózott, igaz csak kis időre, mert a hajrában már újra csak a magyarok és a spanyolok csatáztak az érmekért. Az utolsó futószakasz után a spanyolok tették először a vízre a hajójukat, és minimális előnyüket sikerült megőrizniük a célig, Szerafinék lettek a másodikak, a Lágymányosi Sparit erősítő Sinkó és az újpesti Csépe pedig a harmadik.
A férfi kenusok 21,8 kilométeres küzdelmét a tavaly harmadik portugál Rui Lacerda, Ricardo Coelho kettős nyerte, az egyetlen hazai induló, a Laczó Dániel, Bakó Tamás duó pedig a nyolcadik helyen végzett a 11 hajót számláló mezőnyben.
A Boros Adrián, Erdélyi Tamás duó bronzérmet szerzett vasárnap a férfi kajak kettesek versenyében, 29,2 kilométeren a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon.
A viadal utolsó száma izgalmas versenyt ígért, a 26 hajós, bombaerős mezőnyben a két magyar egység mellett ott volt a háromszoros címvédő portugál egység is, benne a gyorsasági szakágban is klasszisnak számító Fernando Pimentával.
A győriként duplán hazai pályán versenyző Boros Adrián és Erdélyi Tamás párosa a tavalyi vb-n bronzérmet szerzett ebben a számban, Boros pedig a tíz évvel ezelőtti, legutóbbi győri vb-n egy emlékezetes csata végén aranyérmes volt Solti Lászlóval. Érdekesség, hogy az akkor néhány tizedmásodperccel második, 11-szeres világbajnok dél-afrikai Hank McGregor - szintén másik versenyzőtárssal - most is ott volt a rajtnál.
A 34 éves Boros és nála tíz évvel fiatalabb Erdélyi ezúttal is jól kezdett, az első futószakasz után - amely alaposan megrostálta a mezőnyt - a portugálokkal és a szombaton egyesben diadalmaskodó Mads Pedersen vezette dánokkal ellépett a mezőnytől. A másik magyar kettős, Sellyei Csanád és Péli Zalán áldozatául esett az első "partraszállásnál" kialakult tumultusnak, meglökték őket, tele ment vízzel a hajójuk, s mire újra menetkész állapotba hozták, jelentős hátrányba kerültek az élen haladókkal szemben.
Féltávnál Borosék a második, Sellyeiék a hetedik helyen álltak, de az élbolyban folyamatosan változott a sorrend. A következő kilométereken nem változott jelentősen a mezőny képe, az élen lapátoló hármas akkora előnnyel vezetett, hogy ki lehetett jelenteni: Boros és Erdélyi ismét érmes pozícióban zár majd. A hajrához is együtt érkezett a magyar, dán, portugál trió, a hazaiak pedig az utolsó futásnál mindent megtettek, hogy az élre kerüljenek, de nem jártak sikerrel. Az utolsó száz métert a riválisok bírták jobban, a portugálok sorozatban negyedszer nyertek, a magyarok pedig egy harmadik hellyel zártak.
Magyarország - a korosztályos és az első alkalommal megrendezett para versenyeket is beleszámolva - 10 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a győri világbajnokságot, és ezzel az éremtáblázat élén végzett.