• 2025 05 10

Nem sikerült érmet nyernie az FTC-nek a BL Final Fourban

A bronzmeccset is elbukták a zöld-fehérek

Az FTC-Telekom Waterpolo a negyedik helyen zárt a női vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében, amelynek szombati bronzmérkőzésén 18-11-re kikapott az előző szezonban második, házigazda Olympiakosztól.

Pedig jól indult a mérkőzés a Ferencváros szempontjából, hiszen hasonlóan az elődöntőhöz, vezetett a találkozó elején a négyes döntő újonca.

A rivális viszont négy találattal válaszolt. Nem véletlenül, hiszen a görög együttes szinte teljesen megegyezik a világkupa győztes válogatottal. 

A negyed végén Fekete Flóra csökkentette az FTC hátrányát 4-2-re. De a második felvonás végeredménye megegyezett az elsőével.

Így a szünetben 8-4-re vezetett a görög együttes.

A harmadik felvonás közepén pedig már hét gól volt a hazaiak előnye.

Az FTC kilencgólos hátrányból kezdett el felkapaszkodni, ami végül a zárónegyedben valamelyest sikerült.

Ezt a játékrészt az FTC megnyerte, végül hét gólos vereséggel zárta a tornát.

Így negyedik lett a Final Fourban.

Női Bajnokok Ligája, négyes döntő, Pireusz:

a harmadik heylért: Olympiakosz (görög) – FTC-Telekom Waterpolo 18-11 (4-2, 4-2, 7-2, 3-5)

a magyar csapat gólszerzői: Hertzka, Plevritu 3-3, De Vries, Fekete, Vályi, Leimeter, Máté 1-1

Fotó: Ferencváros vízilabda