Yaakobishvili Áron Ifjúsági Bajnokok Ligáját nyert, miután a csapata az FC Barcelona 4–1-re legyőzte a Trabzonspor csapatát a fináléban
Az FC Barcelona U19-es együttese a svájci Nyonban játszotta a finálét, a csapatban pedig kezdő volt Yaakobishvili Áron.
A katalán együttes sikere pedig 60 perc alatt biztos lett.
Diarra már a 11. percben megszerezte a vezetést a Barcelnának, majd Cuenca a 18. percben két gólosra növelte az előnyt.
A fordulás után előbb Alba az 57. percben talált be. Majd a 68. percben Diarra duplázott, így ekkor már négy gólos volt a differencia a spanyol és a török csapat között.
A találkozón a Trabzonsporbó Bican Tibukoğlu két perccel a vége előtt szépített kialakítva ezzel a finálé végeredményét.
A magyar utánpótlás-válogatott kapus csapata így 4-1-re legyőzte a török együttest, és elnyerte a serleget.
Így Yaakobishvili Áron lett az első magyar játékos, aki megnyerte az ifjúsági Bajnokok Ligáját.
Ezzel egyébként a Barcelona harmadik alkalommal hódította el a trófeát a sorozat 11 éves történetében.
Fotó: MLSZ.hu
