• 2024 05 28

Kőkemény csoportban a férfi kézilabda válogatott az olimpián

Golovin Vlagyimir örül, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket

A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.

    Chema Rodríguez, a magyar férfi együttes szövetségi kapitánya leszögezte, csapata a lehető legnehezebb csoportba került azzal, hogy július 27-én Egyiptommal, 29-én Argentínával, 31-én Norvégiával, augusztus 2-án Dániával, 4-én pedig Franciaországgal találkozik.
    "Pozitívum ugyanakkor, hogy a negyeddöntőben így legalább kedvezőbb lehetőségünk lenne továbbjutás esetén. Egyiptom, Argentína és Norvégia lehet verhető ebben a csoportban, három meccs után látni fogjuk, van-e esélyünk a továbbjutásra, vagy sem" - fogalmazott. A spanyol edző hozzáfűzte, a skandináv csapatok ellen nehéz játszani, ám ha negyeddöntőbe jutnak, ott már bármi megtörténhet egy ilyen színvonalas mezőnyben.
    Nagy László, a magyar szövetség elnökségi tagja a riválisokról elmondta, Egyiptomtól a tavalyi világbajnokságon csak hosszabbításban kaptak ki a magyarok, úgyhogy lehet keresnivalója a csapatnak. Az argentinok közül jó néhány játékos Európában kézilabdázik. A korábbi 209-szeres válogatott jobbátlövő szerint a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes dánok az olimpián is nagyon jó formában lesznek, jó játékosállománnyal rendelkeznek, úgyhogy a magyarok előtt vannak. Hozzátette, a német szövetség meghívására a férfi együttes részt vesz majd a házigazda és Japán részvételével egy minitornán, emellett hazai felkészülési találkozót is szeretnének leszervezni, miképp az olimpia közvetlen kezdete előtt még egy edzőmeccset.
Golovin Vlagyimir női kapitány elmondta, hogy a "kívánságlistáján" szerepelt öt ellenfélből hármat - Hollandiát, Spanyolországot és Brazíliát - megkaptak. A további két rivális a címvédő és házigazda Franciaország, valamint Angola lett.
    "Örülök ennek a sorsolásnak. A céljaink megvannak és megoldhatónak tartom a feladatot, ha ugyanolyan fejjel látunk neki, mint a selejtezőben svédek elleni meccsnek" - mondta a kapitány, aki továbbjutás esetén a negyeddöntőben szívesen látná ellenfélként Szlovéniát.
    A csoportellenfelekről elmondta, a hollandokkal tavaly játszottak két felkészülési meccset, mindkettőn jól működött a támadójátékuk és védekezésük is. A spanyolok kapcsán azt emelte ki, hogy sokat javultak. amióta a Győri Audi ETO KC korábbi sikeredzője, Ambros Martín a szövetségi kapitány.
    A női válogatott kapitánya elárulta, június 23-án kezdik a felkészülést, ami négy és fél hétig tart. Hazai pályán - minden bizonnyal Debrecenben - két találkozót játszanak majd. A szlovén, a svéd, a spanyol és a román szövetség már jelezte szándékát, ebből a spanyol várhatóan kiesik, miután egy csoportba került a két együttes, ugyanezen ok miatt nem játszanak a házigazdával sem a felkészülés során. Az első olimpiai találkozó előtt Franciaországban is játszik egy edzőmérkőzést a magyar válogatott.
    Pálinger Katalin alelnök a sorsolás előtt úgy fogalmazott, azt szeretné, ha a Koreai Köztársasággal találkozna a negyeddöntőben a női csapat. A keretbe kerülés kapcsán pedig azt hangsúlyozta, "mindenkinek úgy kell készülnie, hogy méltó olimpikon legyen, a szövetségi kapitányok legnehezebb feladata a keretszűkítés, ugyanakkor a versenyhelyzet nagy erőbedobásra késztetheti a játékosokat".

Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke nagyon boldog, hogy olyat ünnepelhettek, amit legutóbb húsz éve, azaz a férfi és a női válogatott is kijutott az olimpiára.
    "Nagyon vártuk, bíztunk benne, és most megvalósult. Reméljük, hogy a játékokon is sikeresek leszünk, és minden úgy alakul, ahogy szeretnénk" - fogalmazott a sportvezető, aki szerint mindkét szakágnak nehéz dolga lesz, ezért konkrét helyezést nem merne tippelni.
    "Játékosként mindig úgy voltam vele, hogy ki kell menni, tovább kell jutni, aztán majd lépésről lépésre haladni" - mondta Ilyés.  

A keretbe 14 plusz három játékos nevezhető. A három tartalék edzhet a csapattal, ám nem lakhat a többiekkel az olimpiai faluban. Aki cserével kikerül a keretből, már nem kerülhet vissza. A 17 nevet július 8-án éjfélig kell leadni, az előzetes 35-ös listáról a torna előtt néhány nappal sorra kerülő technikai értekezletig még lehet cserélni, ezt követően nem. A keret mellé héttagú stáb nevezhető. A naponta hat mérkőzésre három, egyaránt két találkozót tartalmazó blokkban lehet belépőt vásárolni szerdán 10 órától.
    A magyar férfiválogatott kilencedik alkalommal szerepel olimpián, eddigi legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés. A női csapatnak ez lesz a nyolcadik részvétele, legjobb eredménye a 2000-es ezüstérem.

Az olimpiai kézilabdatornák csoportbeosztása:
férfiak:
A csoport:
Japán, Svédország, Németország, Horvátország, Spanyolország, Szlovénia
B csoport:
Magyarország, Argentína, Egyiptom, Norvégia, Dánia, Franciaország
nők:
A csoport:
Koreai Köztársaság, Dánia, Szlovénia, Németország, Norvégia, Svédország
B csoport:
Magyarország, Angola, Brazília, Spanyolország, Hollandia, Franciaország

A magyar válogatottak mérkőzései a csoportkörben:
férfiak:
július 27., szombat: Magyarország-Egyiptom
július 29., hétfő: Magyarország-Argentína
július 31., szerda: Magyarország-Norvégia
augusztus 2., péntek: Magyarország-Dánia
augusztus 4. vasárnap: Magyarország-Franciaország
nők:
július 25., csütörtök: Magyarország-Franciaország
július 28., vasárnap: Magyarország-Brazília
július 30., kedd: Magyarország-Angola
augusztus 1., csütörtök: Magyarország-Spanyolország
augusztus 3., szombat: Magyarország-Hollandia