• 2024 07 22

Vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot a megfiatalított magyar együttes

A görögök először győztek kontinenstornán a mieink ellen

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott csütörtökön az esélyesebb görög csapattól a horvátországi Európa-bajnokságon a B csoport zágrábi nyitányán.

      Ha röviden összefoglalnánk a csütörtök esti Eb nyitótalálkozóját, akkor azt kell mondani, hogy a görögök teljesen megérdemelten győztek Varga Zsolt csikócsapata ellen a zágrábi medencében. A kifejezést azért fontos hangsúlyozni, mert erre a találkozóra senki se tekintsen úgy, mint a világbajnoki döntő visszavágójára. A tavalyi fukuokai siker megteremtette a mostnai vereség lehetőségét, persze nem úgy, ahogy ez elsőre hangzik. 

        A magyar vízilabda-válogatott ugyanis a világbajnoki aranyéremmel megszerezte az olimpiai kvótát, így az idei Európa-bajnokság jelentőségében elhalványult, hiszen 2024-ben az olimpia a fő esemény, annak kell mindent alárandelni. Varga Zsolt ezt meg is tette, hiszen a januári kontinensviadalon a kulcsembereit pihenteti és lehetőséget ad a fiataloknak. Vagyis sokan kaptak egy nagy sanszot arra, hogy bebizonytsák, helyük lehet a Párizsba utazó csapatban. Nyilván ez nem sikerülhet mindenkinek, de a későbbi évek válogatottja miatt sem elhanyagolható ez a mostani viadal. 

         A görögök ellen így az is előfordult, hogy Hárai Balázs olyan játékosokkal együtt volt a vízben, akik a gyerekei lehetnének, de ennek ellenére senkire sem lehetett panasz. Még Háraira sem, akit a meccs harmadik negyedében  egy szabálytalanságért piros lappal állítottak ki. Túlzottan szigorú ítélet volt. 

         A görögök a mérkőzés elején elléptek két góllal és 5-3-tól a mieink ezt a különbséget néha csökkentették egyre, majd a görögök húztak el hárommal, de a találkozó végére maradt a kettő közte., A 10-8-as végeredmény reálisnak mondható. A mérkőzés tanulsága, hogy a védekezés nem elég. A kapus Bányai 50 százalék feletti védési hatékonysággal teljesített, de hiába volt stabil a gárda hátul, hogyha elől nem sikerült gólokat szerezni. A legfontosabb hiány az emberelőnyök kihasználása volt, amiből egyet sem sikerült bedobni, ez mindenképpen luxus. A vállalkozó kedvvel szerencsére nem volt gond, annál inkább a pontossággal, de ezen is lehet javítani a későbbiekben. A folytatásban előbb Georgia, majd Olaszország következik. Az első meccs a kötelező győzelem kategória, az utóbbi a bravúr szintje lenne. De ne szaladjunk ennyire előre. Egy építés alatt álló csapattól nem kell azt várni, hogy mindenki megver. Elég, hogyha elérni saját maximumát. 

Férfi vízilabda Európa-bajnokság, B csoport, 1. forduló, Zágráb, Horvátország:
Görögország-Magyarország 10-8 (2-1, 3-2, 2-3, 3-2)
magyar gólszerzők: Fekete 3, Tátrai, Burián 2-2, Nagy Á. 1

Fotó: MTI/Illyés Tibor