A két kieső csatáját a Vasas nyerte a Honvéd ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, így az angyalföldiek jutottak tovább.
Hogyha a vendégszurkolók valami örömet akarnak találni a kedd esti meccsben, akkor mindez annyi lehet, hogy azzal, hogy a Honvéd kiesett a Magyar Kupából most már csak a kiesés elleni küzdelemre összpontosíthat. Hogy az sikerül-e, nagy kérdés. A piros-feketék három éve futják ugyanazokat a köröket. Vagyis az utolsó pillanatra hagyják a bentmaradás kiharcolását. Idén úgy tűnt, hogy legalább megalapozott szakmai koncepcióval vágak neki az ősznek. De azóta már túl van a csapat egy edzőváltáson és a hosszú téli felkészülés utáni három meccsen mindössze egy pontot sikerült összehozni. A keddi kupameccsen pedig még gólt sem lőttek a vendégek.
A Vasas a 22. percben szerezte meg a vezetést, akkor Holender Filip jobb oldali beadására Zimonyi Dávid érkezett. A fordulás után a Honvéd kezdeményezett, de kevés helyzete volt a vendégeknek. A Vasas a 92. percben eldöntötte a párharcot, miután egy kontraakció végén Hinora Kristóf talált be üggyel-bajjal a hálóba. Kondás Elemér nem csinált egetrengető dolgot a csapatával, de úgy tűnik, hogy a Vasas az edzőváltás után stabilabb lett és idén még nem kapott ki, pedig már vendégszerepelt az Üllői úton és Felcsúton is. A piros-kék szurkolók így okkal reménykedhetnek, hogy ugyan még kiesőhelyen áll a csapatukk, de ez már akár a hétvégén múlt idő lehet. A Magyar Kupában a Vasas így másodikként került a nyolc közé és várhatja a csütörtök esti sorsolást.
MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő, Illovszky Stadion:
Vasas FC-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
Gólszerző: Zimonyi (22. percben), Hinora (92.)
a nyolcaddöntők további párosítása:
szerda: Monor (NB III)-Paksi FC 13.00
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-ZTE FC 13.00
Iváncsa KSE (NB III)-Budafoki MTE (NB II) 13.00
ESMTK (NB III)-Kisvárda Master Good 13.00
ETO FC Győr (NB II)-Debreceni VSC 19.00
csütörtökön: Puskás Akadémia FC-Újpest FC 19.00
múlt szerdán játszották:
MTK Budapest (NB II)-Mezőkövesd Zsóry FC 0-2 (0-1)