• 2024 04 20

Újabb magyar arany Jakartában

Fotó: ISSF

Két újabb érmet szereztek a magyar sportlövők a jakartai világkupa viadalon, hiszen Pekler Zalán arany-, Péni István ezüstérmet nyert a puskások 50 méteres három testhelyzetű versenyszámában.

      Péni István már nyert egy aranyat az indonéz fővárosban vegyespárosban. Hiszen miután Mészáros Eszter légpuskában győzött, utána Pénivel együtt a 10 méteres versenyben is első lett. De ahhoz, hogy a magyar csapat pénteken három arany- és egy ezüstéremmel vezesse az éremtáblázatot a világkupa versenyen, a férfiak remeklése is kellett. 

       A puskások 50 méteres három testhelyzetű versenyszámában Péni a csütörtöki alapversenyből 588 körrel az első helyen, Pekler pedig 586-tal másodikként jutott tovább a pénteki nyolcas döntőbe, ami már előrevetítette a döntős teljesítményüket is. Csak a helyezésük változott a végére. Hiszen itt Pekler 408,5 körrel az élen zárt, míg Péni 405,1-gyel a második helyen végzett, így ők ketten lőhettek az aranyéremért.

       A fináléban Pekler kezdett jobban, de Péni egyenlített, sőt 10-6-ra már ő vezetett. Ekkor Pekleren volt a sor, aki fordított, 14-10-es előnye után pedig már nem engedte ki a kezéből az aranyérmet. Végül 17-11-re győzött, ezzel karrierje első világkupa-aranyérmét nyerte. Péni ezüstéremével pedig kettős magyar sikerrel zárult a viadal.