• 2024 07 23

Döntetlen a franciák elleni Davis Kupa mérkőzés az első nap után

Fotó: Hungarian Tennis

Piros Zsombor győzött, míg Fucsovics Márton kikapott a Tatabányán zajló Magyarország-Franciaország tenisz Davis Kupa-selejtező pénteki nyitónapján, így a párharc 1-1-re áll.

     A világranglistán 182. Piros Új-Kaledóniában kezdte az évet, ahol egy challenger-tornán a nyolcaddöntőig jutott, majd az Australian Open selejtezőjében két győzelmet aratott, és kis híján feljutott a főtáblára. Azóta még egy franciaországi kisebb viadalon indult, ahol a nyitókörben kikapott.
    Az Australian Open 2017-es junior bajnoka pályafutása során először találkozott a 45. helyen álló Bonzival, aki nemrég a harmadik fordulóig jutott a melbourne-i Grand Slam-versenyen. A 6500 férőhelyes Multifunkciós Sportcsarnokban a környékbeli hóvihar ellenére mintegy 1200-an voltak jelen a bemelegítésnél, majd fokozatosan 2000-re kúszott fel a nézőszám. A vendégtábor mintegy 30 szurkolóból állt, és ott ült a francia szövetség (FFT) küldöttségében a 10 ATP-tornát nyert horvát Ivan Ljubicic - Roger Federer volt edzője - is, a 2024-es olimpiai felkészülést koordináló igazgatóként.
    A DK-történelem első tatabányai csatája 3:1-gyel kezdődött, ám az ekkor már alig hibázó Bonzi hamarosan utolérte a 23 éves magyart, aki 4:5-nél három szettlabdát hárított. A rövidítésben a közönség által hajtott Piros szenzációs ütésekkel 3-0-ra, majd 5-1-re elhúzott, s végül 59 perc alatt hozta a nyitószettet.
    A folytatásban a 26 éves ellenfél brékelt 1:1-nél, majd 1:3-nál három labdája volt a dupla brékhez, de ekkor nagyot fordult a meccs. A rendkívül stabilan játszó Piros sorozatban négy gémet nyert, és 5:3-nál már a mérkőzésért adogatott. Két meccslabda következett, a másodiknál Bonzi a hálóba ütött egy röptét, így Piros 1 óra 36 perc alatt óriási meglepetésre győzött.
     A világranglistán 71. Fucsovics másodszor szállt szembe a 86. helyen álló Humbert-rel, első találkozójukat a balkezes ellenfél nyerte 2021-ben a stuttgarti füvön.  A magyar válogatott vezére remek formában érkezett a DK-csatára, ugyanis az év elején megnyerte a canberrai challenger-versenyt, majd a harmadik fordulóig jutott az Australian Openen. Mellette szólt az is, hogy a nemzeti csapatban 2010 óta 35 egyéni mérkőzést vívott, és 24-szer győzött.
    A Davis Kupa-újonc Humbert már a 25. helyen is megfordult a világranglistán, három ATP-trófeát gyűjtött, 2021-ben pedig negyeddöntős volt a tokiói olimpián.
    Második összecsapásukat is a metzi játékos kezdte jobban, 3:1-re meglépett, majd két labdája volt a dupla brékhez. Az MTK teniszezője ezeket még hárította, de a játszmát már nem tudta megfordítani, így 40 perc elteltével szetthátrányba került.
    A második felvonás ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: a 30 éves Fucsovics egy-egy szemet gyönyörködtető megoldását rendre rontott ütés követte, miközben a hat esztendővel fiatalabb Humbert-t a bekiabálások sem zökkentették ki. Hamarosan ismét 1:3 állt az eredményjelzőn, majd újabb francia brék következett, és 1:5-nél elúszni látszott a meccs. A nyíregyházi játékos többször is tehetetlenül tárta szét a kezét Humbert kiváló ütései nyomán, egyszer még hozta a szerváját, aztán az ellenfél adogatóként már lezárta az 1 óra 14 perces mérkőzést.
        Szombaton 12 órától a páros mérkőzésen Marozsán Fábián és Valkusz Máté az Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut duó ellen lép pályára. Utána rendezik egyesben a Fucsovics-Bonzi és a Piros-Humbert összecsapásokat. A párharc győztese a döntő 16 csapatos csoportkörében folytathatja szereplését szeptemberben.

Tenisz Davis Kupa-selejtező, Tatabánya: 
Magyarország-Franciaország 1-1 - állás az első nap után 

Piros Zsombor-Benjamin Bonzi 7:6 (7-4), 6:3, Fucsovics Márton-Ugo Humbert 3:6, 2:6

szombaton játsszák:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté-Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut
Fucsovics Márton-Benjamin Bonzi
Piros Zsombor-Ugo Humbert