• 2024 03 29

Az Újpest és a Puskás Akadémia győzött vasárnap

Fotó: Vasas FC

Angyalföldön szakadt meg az Újpest rossz idegenbeli sorozata, míg Felcsúton győzött a Puskás Akadémia.

Az újpestiek meccskeretéből hiányzott két stabil kezdőjátékos, Katona Mátyás és a csapatkapitány Csongvai Áron, akikről a klub honlapján annyit jegyeztek meg: átigazolásukkal kapcsolatban tárgyalásban állnak. A két játékos sajtóhírek szerint a MOL Fehérvárhoz készül.
    A találkozó első félideje gyenge iramot hozott, az akciók nagyon ritkán értek lőtávolra a kapuktól. A kapusoknak így leginkább lábbal kellett játékba avatkozniuk, mert védenivalójuk nem akadt. A Vasas a biztonságot helyezte előtérbe és visszazárt a térfelére, amikor labdához jutott, kevés húzásból próbált meg akciót kezdeményezni. Az angyalföldiek ugyanolyan veszélytelenek voltak, mint a labdát járató, a széleket forgató újpestiek, akik nem tudtak áttörni a fegyelmezett hazai védelmen.
    A szünet után a vendégek azonnal megszerezték a vezetést: Antonov indítása után Csoboth került ziccerbe, amit higgadtan értékesített. A Vasas hátrányban azonnal ritmust váltott és bátrabb támadójátékot kezdeményezett. Veszélyt azonban csak Holender becserélését követően jelentett, bár a 81. percben pont ő hagyta ki a legnagyobb egyenlítési lehetőséget, amikor a kapufáról elé pattant labdát az ötösről az üresen tátongó kapu fölé vágta. A tízperces ráadásban Mudrinski eldönthette volna a mérkőzést, de hibázott, a vendégek viszont így is megőrizték előnyüket.
    Az Újpest a szezonban kilencedik idegenbeli fellépésén harmadszor szerzett pontot, ezeken másodszor nyert, a lila-fehér együttes ezt megelőzően vendégként öt meccsen zárt pont nélkül. A Vasas az idény tizedik hazai fellépésén ötödször maradt alul.

OTP Bank Liga, 19. forduló, Illovszky Rudolf Stadion:
Vasas FC-Újpest FC 0-1 (0-0)
2980 néző, v.: Pintér  gólszerző: Csoboth (47.)
    sárga lap: Novothny (25.), Szivacski (37.), Berecz (85.), illetve Diaby (27.), Szabó B. (90.)

    Vasas: Uram - Szivacski, Otigba, Iyinbor (Hegedűs, 84.), Ódor (Deutsch, 84.) - Márkvárt (Holender, 64.), Hidi P. - Hinora, Berecz, Zimonyi (Radó, a szünetben) - Novothny (Feczesin, 76.)

    Újpest: Banai - Pauljevic, Hall, Diaby, Antonov - Boumal - Varga B. (Anculasz, 75.), Szabó B., Jakobi (Simon, 70.), Csoboth (Jevtoszki, 80.) - Mudrinski

A Puskás Akadémia FC Gruber Zsombor első élvonalbeli góljával 1-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeget, a felcsúti gárda győzelmével a tabella harmadik helyére lépett.

  Kiegyenlített első félidőt játszott a két csapat. A ZTE birtokolta többet a labdát, de a kapura kevés veszélyt jelentett. A Puskás Akadémia a gyors ellentámadásaiban bízott, ám ezekből sem alakult ki gólt ígérő helyzet.
    Fordulást követően nem sokat változott a játék képe, a kapusoknak kevés dolga akadt. A cserék sem hoztak lendületet, eléggé leült a meccs. A hajrához közeledve, a semmiből szerzett vezetést a Puskás Akadémia: jobboldali beadást követően Gruber Zsombor megszerezte élete első NB I-es gólját. Nagyobb fokozatba kapcsolt a ZTE, ment előre az egyenlítésért, de a hazaiak magabiztosan őrizték kapujukat, így megnyerték a találkozót.
    
    OTP Bank Liga, 19. forduló, Felcsút, Pancho Aréna:

Puskás Akadémia FC - ZTE FC 1-0 (0-0)

 v.: Pillók, gólszerző: Gruber (81.)
    sárga lap: Stronati (14.), Spandler (75.), van Nieff (89.), illetve Szendrei N. (16.), Mocsi (31.), Huszti A. (53.), Tajti (70.), Sankovic (89.)

    Puskás Akadémia: Markek - Mezghrani, Spandler, Stronati, Brandon - Batik, Favorov - Baluta (Puljic, 72.), Kern , Corbu (Gruber, 60.) - Colley (van Nieff, 60.)
    
    ZTE FC: Demjén - Huszti A., Mocsi, Csóka D., Gergényi - Tajti (Klausz, 85.), Sankovic, Szendrei N. - Szalay Sz. (Meshack, 57.), Ikoba, Mim (Kovács B., 77.)