A három magyar férfi elődöntős közül az 54 kilogrammban szereplő Virbán Gábor hagyta el győztesen a szorítót és jutott döntőbe pénteken a debreceni 67. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen, melyen Bernáth Attila és a visszalépő Akylov Pylyp bronzéremmel zárt.
A nemzetközi ökölvívó életben továbbra is forrnak az indulatok. Az amerikaiak után az ír bokszolók is jelezték, hogy nem vesznek részt az idei világbajnokságon. Igaz az olimpiai szereplésüket ezzel nem kockáztatják, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Biztosság már korábban kivette a AIBA kezéből mind az olimpia, mind a kvalifikációs tornák szervezését. De nem volt ez másként Tokióban és a 2021-es ötkarikás ökölvívó torna előtt sem.
A nagyobb probléma, hogy a NOB nem elégedett a bokszon belüli reformokkal, illetve hiányolja azokat. Persze a nemzetközi szövetség is kényszerpályán mozog, mert ahhoz, hogy alternatíva lehessen az amatőr ökölvívás a profi boksszal szemben pénzre lenne szükség. Azonban a Gazprom szerepvállalása nem okozott Lausanneban tetszést. A sportág nagyon úgy néz ki, hogy robog abba az irányba, hogy ne legyen ott a 2028-as olimpián. Ami ellen persze a los angelesi szervezők emelhetnek majd vétót.
Persze előbb következhet Párizs és az olimpiai kvalifikáció, amihez a világbajnokság csak jó kiindulási alap lehet, hiszen valószínűleg két tornán lehet majd jogot szerezni az olimpiai indulásra, de azok között nem szerepel a vb. A felsoroltakhoz képest az idei Bocsai Emlékverseny a béke szigete és a magyar szereplés is hagyományosan jónak mondható. Ami azért sem mindegy, mert a Magyar Ökölvívó Szövetség egy újabb elnökváltás után szeretne elindulni végre felfelé. A tavalyi kontinenstorna már jó irány volt, hogy ennek lesz-e folytatása? Az év végére mindenki okosabb lesz ez ügyben.
A Bocskain tehát idén is születtek jó magyar teljesítmények. Igaz hiába volt három magyar elődöntős, de a középsúlyú országos bajnok Akylov (75 kg) nem tudta vállalni a pénteki mérkőzést sérülés miatt. Így végül ketten léptek szorítóba a debreceni közönség előtt. Az 51 kilogrammban címvédő Bernáth Attila a német Salah Ibrahim ellen bokszolt. A meccs után a bírók 3-2-es pontozással a németet hozták ki győztesnek. Egy súlycsporttal feljebb a decemberi országos bajnokságon bronzérmes Virbán Gábor a kazah Daulet Moldasev ellen bokszolt és diadalmaskodott egyhangú pontozással.
Így a péntek végére a magyar csapat két bronzéremmel lett gazdagabb és szombaton lehet még akár két aranya is, hiszen Virbán mellett a női 57 kilogrammos fináléban is lesz magyar érdekeltség, Szűcs Szabina bokszol majd a brit Olivia Holmes ellen. A zárónapi program 14 órakor kezdődik.