• 2024 10 08

Országos bajnokság Milák nélkül

Fotó: MUSZ

Két nap két országos csúcs, így indult az úszók országos bajnoksága a Debreceni Sportuszodában.

 Az országos bajnokság talán legjobbkor jött a magyar úszósport számára. Miután a budapesti világkupa leginkább az egyetlen hiányzóról szólt vagyis Milák Kristófról, majd az utána következő napok során " szinte mindenki" elmondta a véleményét az olimpiai bajnok jelenéről a szerdától már Debrecenre figyelt a sportág, ami határozottan lecsillapította a kialakult hullámokat. Szerencsére nem a medencében. 

    Hiszen ott már a nyílt vízi úszóknak köszönhetően szerdán megdől egy magyar rekord. A leghosszabb férfi számban 1500 méter gyorson Betlehem Dávid és Sárkány Zalán küzdött egymással az aranyéremért és a két úszó csatája már 800 méternél csúcsközelben volt. A befutó pedig egyáltalán nem volt megszokott ezen a távon, hiszen  Betlehem mindössze négy századmásodperc különbséggel diadalmaskodott, 14:23.27 perces idejével pedig Gyurta Gergely 2014-es magyar rekordját múlta felül, amelynél öt másodperccel úszott jobbat.
    A nap első döntőjéből egyébként hiányzott még egy világbajnok. Kós Hubert amerikai egyetemi tanulmányai miatt nem indult, így 200 méter vegyesen végül öt század döntött Zombori Gábor és Holló Balázs között előbbi javára. Férfi 100 méter gyorson Németh Nándor saját országos csúcsától csak kilenc századdal győzött. A női 1500 méteren pedig Késely Ajnának sem sok hiányzott, hogy megdöntse saját országos csúcsát. 

    Az országos bajnokság egyébként válogatót a decemberi bukaresti Európa-bajnokságra, hiszen Sós Csaba szövetségi kapitány a verseny után hirdet keretet a kontinesnviadalra.  Csütörtökön Betlehem és Sárkány 400 méter gyorson feszült egymásnak ezúttal fordított előjelle, hiszen ezen a távon utóbbi győzött. A hölgyeknél ugyanezen a távon a 17 éves Pádár Nikolett korosztályos országos csúccsal diadalmaskodott, megelőzve Késely Ajnát. A leggyorsabb számot, azaz az 50 méter gyorsot a férfiaknál Szabó Szebasztián, a nőknél Senánszky Petra nyerte.

Úszó országos bajnokság, Debrecen, eredmények:

férfiak, 200 m vegyes: 1. Zombori Gábor (UTE) 1:55.53 perc
2. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 1:55.58
3. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:55.93

    100 m gyors:  1. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 46.45 másodperc
2. Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 47.53
3. Jászó Ádám (Pécsi SN) 47.69

    100 m mell: 1. Sámóczi Milán (Kőbánya SC) 1:00.84 perc
2. Andor Benedek (Győri Úszó SE) 1:00.98
3. Egri-Martin Marcos (BVSC-Zugló) 1:01.04

    50 m hát: 1. Nell Olivér (Stamin TKSA) 24.21 másodperc
2. Jászó Ádám (Pécsi SN) 24.27
3. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 24.35

    1500 m gyors: 1. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 14:23.27 perc - országos csúcs
2. Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 14:23.31
3. Rasovszky Kristóf (14:23.31) 14:38.64

200 m pillangó: 1. Márton Richárd (Budapesti Honvéd) 1:53.42 perc
2. Holló Balázs (BVSC-Zugló) 1:54.46
3. Balogh Levente (Kőbánya SC) 1:56.30

    100 m hát: 1. Jászó Ádám (Pécsi SN) 51.60 másodperc
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 51.71
3. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 51.78

    50 m gyors: 1. Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 21.55 másodperc
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 21.77
3. Nell Olivér (Stamina TKSA) 21.93

    400 m gyors: 1. Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 3:40.31 perc
2. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 3:40.44
3. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 3:41.47

    4x100 m vegyesváltó: 1. BVSC-Zugló 3:35.08 perc
2. Győri Úszó SE 3:37.78
3. Kőbánya SC 3:37.99

    nők, 200 m vegyes: 1. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:09.13 perc
2. Kapás Boglárka (UTE) 2:10.58
3. Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE) 2:11.58

    100 m gyors: 1. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 53.37 másodperc
2. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet) 53.51
3. Senánszky Petra (Debreceni SC) 53.91

    100 m mell: 1. Békési Eszter (BVSC-Zugló) 1:06.56 perc
2. Olajos Dorottya (Vasas SC) 1:07.84
3. Halmai Petra (Kaposvári SI) 1:07.96

    50 m hát: 1. Komoróczy Lora Fanni (Iron Swim SE) 26.78 másodperc
2. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 27.66
3. Szilágyi Gerda (Stamina TKSA) 27.84

    1500 m gyors: 1. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 15:58.59 perc
2. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 16:05.87
3. Flück Nóra (Jövő SC) 16:10.86

    4x100 vegyes vegyesváltó: 1. BVSC-Zugló 3:47.93 perc
2. Kőbánya SC 3:49.47
3. Vasas SC 3:54.32

    4x100 m vegyes gyorsváltó: 1. Győri Úszó SE 3:25.61
2. Hód Úszó SE 3:27.75    
3. BVSC-Zugló 3:28.44

200 m pillangó: 1. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:07.96 perc
2. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 2:09.13
3. Ilyés Laura Vanda (BVSC-Zugló) 2:10.03

    100 m hát: 1. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 58.67 másodperc
2. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 58.84
3. Szilágyi Gerda (Stamina TKSA) 59.16

    50 m gyors: 1. Senánszky Petra (Debreceni SI) 24.82 másodperc
2. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 24.90
3. Pózvai Kiara Viktória (Győri Úszó SE) 25.17

    400 m gyors: 1. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet) 4:02.66 perc
2. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 4:03.69
3. Flück Nóra (A Jövő SC) 4:06.69

    4x100 m vegyesváltó: 1. Vasas SC 4:03.43
2. Győri Úszó SE 4:04.41
3. BVSC-Zugló 4:06.47