A magyar férfi kézilabda-válogatott nagy arányú vereséget szenvedett Svédország ellen a férfi kézilabda világbajnokság első középdöntős meccsén. Igaz a csapat így is közelebb lépett az esetleges továbbjutáshoz.
A magyar férfi kézilabda-válogatott számára legfontosabb meccset már szerda kora délután lejátszották. Akkor Brazília az utolsó pillanatban pontot mentett Portugália ellen. Ez pedig azt jelenti, hogyha a svédek megnyerik minden meccsüket a középdöntőben, a magyarok pedig legyőzik a brazilokat és a Zöld-foki köztársaságot, akkor elcsíphetik a csoport második helyét. Hiszen ebben az esetben a Izland és Magyarország azonos ponttal állna, és az egymás elleni eredmény számítana, a mi javunkra.
De az Eb-címvédő Svédország elleni találkozó sem tűnt lefutottnak. A nagy kérdés csak az lehetett az első félidő után: Hol volt ez a csapat a portugálok ellen? A magyar együttes szerezte meg ugyanis a vezetést és támadásban ezúttal jöttek a gólok is. Ancsin zsinórban hármat lőtt, Mikler négyet védett, így nem szakadtunk le a házigazdáktól. Azonban a védekezés nem akart működni. A svéd gyorsindítások ellen nem volt ellenszer, mint ahogy Vanne szélsőgóljai ellen sem, aki a bal oldaról ötöt lőtt az első félidőben. Chema Rodríguez a vb előtt elmondta, hogy 28-nál több gól nem szabad kapnia az együttesnek, hogyha győzni akar. Nos már az első félidőben 18-at dobtak a svédek, így ez a terv elúszni látszott. Siposék csak a hajrában kezdték megtalálni a svéd támadások ellenszerét. A szünetben így is négy góllal vezetett a sárga mezes svéd gárda, de elérhető közelségben maradt az egyenlítés esélye.
A fordulás után a probléma megfordult. A védekezés feljavult, de hiába jött fel többször is az együttes három gólra, amikor jöhetett volna a még kisebb különbség akkor mindig hiányzott valami. A kapusokra ezúttal sem lehetett panasz. A Miklert váltó Székely is jó teljesítménnyel szállt be, aztán később visszajött Mikler, de ők együtt is kevesek voltak a sikerhez. Rosta vitte ebben az időszakban a hátán a csapatot, de a második játékrész felénél megint ott tartott a gárda, hogy négy gólos hátrányban állt. A nagyobb baj az volt, hogy Palicka egészen bravúrosan védett a másik oldalon, több mint 30 százalék volt a statisztikája. Majd következett a világbajnokságon visszatérő magyar hullámvölgy. A svédek ezt jönyörtelenül kihasználták, így amikor az utolsó 10 percre fordult a találkozó, akkor a hazaik előnye már nyolc gólra nőtt.
Innen pedig már nem volt vissza. A svédek gyakorlatilag bedarálták a mieinket a hajrában. Elsősorban a fizikumukkal nyerték meg a meccset, miközben a padról beszálló embereik is többet tudtak hozzátenni a játékohoz, mint nálunk. 37-28-ra, kilenc góllal nyert a házigazda, tegyük hozzá: teljesen megérdemelten.
A rossz hír, hogy ismét egy komoly vereségbe futott bele a csapat. Valamint, hogy szerdai első félidei játékkal lehetett volna esély a portugálok ellen is. De ezúttal nem. A jó hír, hogy a magyar csapat sorsa továbbra is a saját kezében van. Hiszen ha a svédek tovább robognak mi viszont megnyerjük az utolsó két meccsünket, akkor ott lehetnek Lékaiék a legjobb nyolc között. Ehhez viszont minimalizálni kell a hullamvölgyeket a vb utolsó két középdöntős meccsén.
Férfi kézilabda világbajnokság, (Göteborg, Svédország), középdöntő, 1. forduló, II. csoport:
Svédország-Magyarország 37-28 (18-14)
v.: Schulze, Tönnies (németek)
lövések/gólok: 53/37, illetve 47/28
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 4/3
kiállítások: 4, illetve 6 perc
Magyarország: Mikler - Bóka 5, Szita 1, Lékai 2, Bánhidi 3, Ancsin 3, Rodríguez, cserék: Sipos, Ilic 1, Bodó 3, Rosta 7, Hanusz 2, Szöllősi 1, Székely, Bujdosó