• 2024 04 19

Mennyire könyörtelen?

A Netflix új sorozata a profi teniszt igyekszik körbejárni

A magyar címadások átka utolérte a Netflix legújabb sorozatát is, amelyet eredetileg a Break Pointra kereszteltek, míg a magyar verzió már a Könyörtelen tenisz nevet kapta. Persze ez semmit sem von le a mű élvezeti értékéből, hiszen ahogy az a stream csatorna korábbi produkcióival is megtörtént, igyekeztek olyan sorozatot csinálni, amely beszippantja a nézőt miközben sok kulisszatitkot is bemutat a tenisz világából.

                         A premier dátuma nem véletlen volt az Australian Open előtti hét, hiszen az első két rész Melbourne-be kalauzolja el a nézőket. A nyitó epizód pedig a lázadónak keresztelt Nick Kyrgiossal foglalkozik. Ez a rész pedig minden előnyét és hátrányát felvonultatja a sorozatnak. Szerencsére előbbiből sokkal több van.   

                          Ami a sportot rendszeresen nézőknek zavaró lesz, ahogyan megpróbálják egy perc alatt elmagyarázni a tenisz szabályokat és a Grand Slamek körforgását a hallgatóságnak, amolyan kötelezően letudandó feladatként. Ez sokaknak inkább idegesítő lesz, másoknak pedig inkább félrevezető, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A sorozat ugyanúgy a háttérre fókuszál, így az első részben ausztrál teniszzsenire Nick Kyrgiosra. Nagyon jó kontrasztot mutatva az eddig ismert botrányhős és az ezúttal bemutatkozó teniszező között.  Kyrgios élvezi ezt a helyzetet – legalább annyira, mint amikor megy neki a játék - közben azért folyamatosan kikacsint a kamerára, amikor az forog. A legerősebb részek természetesen pont azok, amelyeken elfelejt szerepelni. A sorozat interjúi nagyon erősek, nem tudni, hogy hány óra muszterből válogatták ki azokat, de valóban a legjobb részek maradtak bent. A személyes beszélgetések számomra kicsit mesterkéltnek tűntek. Olyan szituációkat teremtenek, amelyeknél nehéz elhinni, hogy valóban spontán társalgás folyna.

                              Az első rész nemcsak a felszínt kapargatja, de igazán mélyre nem tud leásni, mert túlzottan sokat akar bevállalni egy részen belül és mindenre nem lehet képes ötven perc alatt. Nem fejtheti meg a Grand Slam győzelem titkát, miközben végighalad a torna legizgalmasabb meccsein és közben megismerjük két teniszező barátságát is. A kevesebb talán több lett volna, de a cél egyértelműen, hogy mindenkihez szóljon a sztori. Annyi történet és annyi lehetséges szál van, amely kibogozhatatlan ennyi idő alatt. Túl színes a személy, akinek a teljes képét meg szerették volna festeni, de inkább csak az arcélét sikerült. Azonban hogyha egy teljes Kyrgios portrét nem is, de egy nagyon szórakoztató 50 percet összehoztak az alkotók. A vágás és a szerkesztés irtózatos munkát követelhetett a stábtól, hiszen úgy válogatták ki a különböző televíziós és kommentátori részeket, hogy narrátor nélkül rajzolódik ki az egész sztori. Profi munkát hoztak össze, amiben az emberekre is jut elég idő, még akkor is, hogyha az exkluzivitás maga alá gyűri néha a mondandót. Az biztos, hogy aki szereti a profi teniszt legalább olyan élvezettel nézi majd ezt a sorozatot, mint egy drámai négy órás csatát élőben. De az is jól fog szórakozni rajta, aki még soha nem látott egyetlen meccset sem.