• 2024 04 19

Hátrányból győzött a Fehérvár

Négy hazai gól a záró húsz percben

Két vereség után ismét győzött a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák bázisú jégkorong liga negyedik fordulójában.

Egy győzelem után két vereség következett a Volán idei ICEHL-szezonjában, így a fehérváriak hazai jégen igyekeztek szépíteni rekordjukon. Ennek megfelelően álltak bele a mérkőzésbe a hazaiak, gyorsan mezőnyfölénybe kerültek, ám a feszült hangulatú első harmadban nem sikerült előnyt szerezni. A második húsz percben aztán gyorsan sikerült bevenni az egész mérkőzésen extrát nyújtó Caffi kapuját. Egy gyors támadás végén a kaput megkerülve Findley volt eredményes. A folytatás is Volán-rohamokat hozott, de a hazaiak rendre túlkombinálták helyzeteiket, pedig pontosabb befejezéssel gólokkal vezethettek volna két harmad után. Ám nemhogy nem lett megnyugtató az előny a záró harmadra a fehérváriak számára, a Voralberg a dudaszóhoz közeledve 58 másodperc alatt két gólt szerzett, így a vendégek mehettek nyugodtabban a szünetre. A záró húsz percben ha lehet méginkább fokozta a tempót a magyar csapat és három perc sem  kellett, hogy Newell révén egyenlíteni tudjon. Majd öt perccel később előnyből meg is fordította az állást a tavalyi döntős. Miután Petan is betalált az 57. percben, a vendégek kapuslehozatala már csak "formaság" volt, ám a végeredmény ekkor állt be a szezonbeli harmadik gólját szerző Newell saját harmadából elengedett lövése nyomán. Összességében a Volán ennyivel jobb volt ellenfelénél és megérdemelten szerezte meg idei első hazai győzelmét.

Osztrák jégkorong bajnokság, ICEHL, alapszakasz, 2. forduló:
Hydro Fehérvár AV19-Pioneers Vorarlberg 5-2 (0-0, 1-2, 4-0)
a székesfehérvári együttes gólszerzői: Findley (22.), Newell (47., 59.), Nilsson (52.), Petan (57.)

(Fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19)