• 2022 10 07

Bravúr Lipcsében

A magyar válogatott idegenben győzte le a németeket

Szalai Ádám góljával győzött a magyar labdarúgó-válogatott Németország ellen a Nemzetek Ligájában.

Olyan kérdésekre várhattunk választ a magyar labdarúgó-válogatott lipcsei vendégjátéka előtt, amelyekre idén márciusban talán egyetlen honi drukker sem tippelt. Például arra, hogy sikerülhet-e nemhogy a bentmaradás a Nemzetek ligája A-osztályának 3. csoportjában, hanem akár a négyes döntő elérése is? Történhet-e olyan az utolsó két csoportmeccsen, ami eltántorítja Szalai Ádámot attól, hogy valóban visszavonuljon a válogatottságtól, ahogy szerdán bejelentette? illetve sikerül-e olyan eredmény elérnie Marco Rossi csapatának, amivel első kalapos lehet majd a következő Európa-bajnoki selejtezők sorsolásakor.

Ami biztos volt, hogy Lipcsében a Nemzetek Ligája csoportját vezető magyar együttes, az eddig veretlen németekkel küzdött, telt ház előtt. A mieinknél Nagy Zsolt és Sallai Roland sérülés miatt hiányzott, de ez a magyar csapat egyáltalán nem tekinthető tartalékosnak, amit az is igazol, hogy az ezúttal újoncként bemutatkozó Kerkez Milos remekül játszott a védelem bal oldalán. Az első negyedórában inkább tapogatódzás folyt, az első nagy helyzet pedig a 17. percben következett, amikor Nagy Ádám tökéletes keresztpasszát Kerkez adta be, Fiola centerből tette vissza Szalai Ádám elé a labdát, aki lőtt, de ekkor még blokkolták. A szögletnél viszont már nem volt, aki megakadályozza a 85. alkalommal nemzeti mezben játszó Szalait, aki Szoboszlai szögletét sarokkal pörgette a koronavírusos Neuert helyettesítő Ter Stegen kapujába. Szalai Ádám 26. válogatott gólját, míg Szoboszlai első válogatottbeli gólpasszát jegyezte. Vezetett Marco Rossi csapata, amely ebben a pillanatban nemcsak csoportelső volt, hanem a Nemzetek ligája négyes döntőjének egyik résztvevője is, mivel az olasz-angol meccs döntetlenre állt. A 25. percben aztán majdnem összejött a második magyar gól is. Gazdag érkezett a kaputól néhány méterre, de Ter Stegen ezúttal tökéletesen érkezett és védett is. A németek első félidei egyetlen ziccerére fél órát kellett várni, ekkor Müller Kerkez mögött-felett fejelt, de Gulácsi biztosan védett. A félidő tehát kiegyenlített játékot, de magyar fölényt hozott. A fordulás után viszont feljebb kapcsolt két-három fokozatot a Nationalelf. Két hazai helyzet jött rögtön, Gulácsi a másodiknál bravúrral védte lábbal Sané lövését. Aztán következett egy német lesgól, majd egy újabb remek védés az ezúttal hazai pálány is védő Gulácsitól, aki Timo Werner dropos lövést hárította. A második játékrész első felébe még belefért egy Kimmich oldalháló és egy újabb Sané helyzet. Az utolsó 20 perc viszont a Szalai Ádám helyére érkező Ádám Martin helyzetével kezdődött, aki egy lépegető lendületével jutott el a német kapuig, de Ter Stegen második bravúrját is bemutatta a meccsen. A hősies magyar védekezés ezután is folytatódott, a 77. percben Lang az ötösről fejelte ki a labdát Kimmich lövésénél. A meccs német főszereplője Kimmich lehetett volna egyébként, de Ter Stegen lett, aki a hajrában Kleinheisler kiugrásánál megfogta a magyar középpályás ziccerét. Ezután egy újabb Kimmich lövés következett, de ez is mellé szállt. A hajrában pedig már megtartott a magyar védelem az eredményt. A németeket 1954 után sikerült újra legyőzni tétmeccsen, ami azt jelenti, hogy Magyarország bent maradt a Nemzetek Ligája A divíziójában az eddig megszerzett 10 pontjával és abban az esetben elérheti a négyes döntőt is, hogyha nem kap ki az utolsó meccsén az olaszok ellen. Hiszen az Euroópa-bajnok Squadra Azzura 1-0-ra legyőzte Angliát. Talán, hogyha sikerül az újabb bravúr, akkor Szalai Ádám is hozzátesz még két válogatottságot a 86-hoz, amit a jövő héten Budapesten ünnepelhet majd.