• 2022 10 07

Gulyás Michelle bronzérmet nyert Székesfehérváron

"A bónuszvívás mindig az egyik erősségem, most nem volt az."

    A tavaly Eb-bronzérmes Simon 22 győzelemmel és 13 vereséggel a harmadik helyről kezdte a vasárnapi versenynapot, és a lovaspályán hibátlanul ment végig. Az idén egyéniben világbajnoki második Gulyás és az egy éve Eb-ezüstérmes Guzi 18/17-tel zárta a csütörtöki vívást, ezzel a középmezőnyben álltak. Előbbi két akadályt vert le lovával, utóbbi egyet, ami hét illetve 14 pontos levonást jelentett a maximális 300-ból. A finálé negyedik magyar résztvevője, Barta, aki a páston 13 győzelmet aratott és 22 vereséget szenvedett, hibátlanul ment végig a 10 akadályt - a két kettessel 12 erőkifejtést - tartalmazó pályán, melyen négy versenyző bukott és pont nélkül végzett. A lengyel Natalia Dominiakot bordatöréssel mentő vitte el.
    A bónuszvívásban, melyben a körvívás eredményének fordított sorrendjében léptek pástra a versenyzők, a magyarok nem nyertek asszót, így nem szereztek pluszpontokat.
    A Bregyó Közi Regionális Atlétikai Központból a mezőny átment a közeli uszodába, ahol 200 méter teljesítése várt rájuk. A hazaiak közül a várakozásoknak megfelelően Gulyás volt a leggyorsabb, 2:16.50 perccel második lett. Barta a kilencedik (2:21.21), Guzi a tizedik (2:21.83), Simon a 15. (2:28.69) időt úszta.
    A versenyzők ezután visszatértek a központi helyszínre, ahol továbbra is felhős, napos, szeles idő várta őket. A kombinált számot - melyben négy lövészettel megszakítva 5x600 métert kellett futni - Simon az ötödik, Gulyás a hetedik, Guzi a nyolcadik, Barta a 12. helyről kezdte meg. Gulyás stabilan lőtt és jól futott, ezzel fokozatosan zárkózott fel, az első lövészetből ötödikként, a másodikból negyedikként, a harmadikból és az utolsóból pedig harmadikként jött ki, végül ebben a pozícióban zárt két brit mögött. Simon nagyjából tartotta bő élcsoportos helyezését, hátrébb viszont Barta és Guzi közel került egymáshoz. Utóbbi az utolsó körben utolérte és lehagyta válogatottbeli társát, ám Barta még rá tudott tenni egy lapáttal, és nagy hajrában - melyben mindketten igyekeztek jobb pozíciót fogni - gyakorlatilag egyszerre értek be, de Barta minimálisan előbb, Guzi pedig elesett.
    A kombinált számban Gulyás a harmadik (11:35.00), Barta a nyolcadik (11:47.30), Simon a tizedik (12:00.38), Guzi a 11. (12:04.51) időt érte el.
    "Nagyon örülök a harmadik helynek, mert szoros volt a verseny. A kombinált szám előtt nem hittem, hogy sikerül felfutnom a dobogóra - értékelt Gulyás Michelle. - A jó lövészetemnek és annak köszönhetem az érmet, hogy fejben koncentrált voltam. Fontos volt az Európa-bajnokság, mivel egy hazai világverseny mindig fontos, ráadásul itt lehettek a szüleim és a barátaim."
    A lovaglásáról az MTI-nek azt mondta, hogy az eredménnyel ugyan nem elégedett, de azzal igen, hogy összességében megoldotta a feladatot és tavaly óta sokat fejlődött.
    "A bónuszvívás mindig az egyik erősségem, most nem volt az, az úszásban elért jó időnek viszont örülök. A kombinált szám előtt izgultam, de igyekeztem nem tehernek érezni a versenyt" - folytatta.

Öttusa Európa-bajnokság, Székesfehérvár, női egyéni verseny, döntő:
1. Charlie Follett (Nagy-Britannia) 1422 pont
2. Joanna Muir (Nagy-Britannia) 1393
3. Gulyás Michelle 1383
...6. Simon Sarolta 1368
...10. Barta Luca 1351
11. Guzi Blanka 1351

(Fotó: MTI)