• 2022 10 07

Hatból négy magyar jutott a női verseny elődöntőjébe az öttusa Eb-n

Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Guzi Bianka, és Barta Luca jutott tovább

Négy magyar - Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca és Guzi Blanka - szerepelhet majd a női verseny elődöntőjében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

    Az 55 fős mezőny két csoportban küzdött a szerdai selejtezőben, mindegyikből az első 15 ért automatikusan elődöntőt, további hat versenyző pedig pontszáma alapján került a legjobb 36 közé.
    Az A csoportban az idén világbajnoki ezüstérmes Gulyás Michelle a 200 méteres úszást és a vívást is megnyerte, így jelentős előnnyel vághatott neki a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak, melynek a végén elsőként ért célba. Ugyanitt Simon Sarolta a 10., a junior Európa-bajnok Erdős Rita pedig a 21. helyről kezdhette meg a kombinált számot, előbbi ötödik, utóbbi 16. lett, de mivel egy csoportból, egy nemzetből csak két továbbjutó lehetett, Erdős nem folytathatja a versenyt.
    A B csoportban Barta Luca 10. volt az úszás és a vívás után, végül harmadikként fejezte be szereplését. Réti Kamilla a 17., Guzi Blanka a 18. pozícióból kezdte a kombinált számot, tíz másodperc volt közöttük a különbség, végül pontszámban azonos eredménnyel végeztek, de Guzi egy kicsivel hamarabb ért célba, a 15. helyen, így ő jutott még tovább, a 16. Réti búcsúzott.
    A fehéroroszok és oroszok távolmaradása miatt nyílt ezúttal lehetőség arra, hogy a szokásos négynél több, akár hat öttusázó is indulhatott egy-egy nemzetből, de azzal a megkötéssel, hogy már az elődöntőbe is legfeljebb négy - csoportonként két-két - versenyző juthatott be országonként.
    Csütörtökön a női elődöntősök körvívása, illetve a férfiak selejtezője következik.