• 2024 03 28

Kisorsolták a US Open főtábláját

Fucsovics amerikai, Bondár olasz, Gálfi spanyol ellenféllel kezd

Fucsovics Márton a 30. helyen kiemelt amerikai Maxime Cressyvel, míg a női mezőnyben Bondár Anna olasz, Gálfi Dalma spanyol ellenféllel kezd a jövő hétfőn rajtoló amerikai nyílt tenisztornán.

A US Open csütörtöki sorsolása alapján Fucsovics (96. a világranglistán) járt legrosszabbul: a férfimezőny egyetlen magyar főtáblása az ATP-rangsorban 34. hazai kedvenccel találkozik. A 25 éves, 198 centi magas rivális jó formában van, idén 21 győzelmet szerzett már, július közepén Newportban pedig megnyerte pályafutása első tornáját.
A női 128-as mezőny biztos magyar résztvevői közül Bondár Anna (55.) az első fordulóban a 30 éves olasz Camila Giorgival (68.) csap össze, aki pályafutása legjobbjaként 26. is volt a WTA-rangsorban, karrierje során pedig három tornát is megnyert már. Gálfi Dalmára (91.) a spanyol Nuria Párrizas Díaz (64.) vár, akit idén 45.-ként is jegyeztek a ranglistán.


A selejtezőben még Jani Réka érdekelt, Udvardy Panna és Piros Zsombor a kvalifikáció első körében kiesett.

Amerikai nyílt teniszbajnokság, US Open, selejtezőbeli magyar eredmények:

férfiak, selejtező, 1. forduló

Federico Delbonis (argentin, ATP 136.)-Piros Zsombor (ATP 158.) 7:6 (12-10), 6:0

A világranglista 158. helyezettje Federico Delbonisszal (136.) csapott össze kedden, aki január óta nem nyert mérkőzést kemény pályán. A 31 éves argentin az ATP-rangsor 33. helyén is megfordult, és két salakos ATP-tornát nyert 2014-ben, illetve 2016-ban. A magyar Davis Kupa-válogatott játékos előzőleg az idei Roland Garroson és Wimbledonban is a főtábla kapujában állt, de rendre kikapott a kvalifikáció harmadik körében. A keddi első játszmában egy-egy brékkel jutottak el a játékosok a rövidítésig, ahol Pirosnak 6-3-nál három, majd 7-6-nál és 9-8-nál tovább két szettlabdája volt, de miután ezek egyikét sem tudta kihasználni, a balkezes Delbonis élt a maga harmadik esélyével. A második felvonás sokkal simábban alakult, Piros mindössze 11 labdamenetet tudott megnyerni, így 103 perc után mehetett a hálóhoz gratulálni ellenfelének.

nők, selejtező, 1. forduló:

Jani Réka (30.)-Anasztaszja Gaszanova (orosz) 4:6, 6:1, 6:2

A világranglistán 134. magyar játékos kedden az orosz Anasztaszja Gaszanova (148.) ellen lépett pályára New Yorkban, ahol az első játszmában nagyon hullámzóan teniszezett és hiába nyerte el háromszor riválisa adogatását, sajátját négyszer veszítette el, így szetthátrányba került. A bizonytalan kezdés után Jani stabilizálta a játékát, lényegesen kiegyensúlyozottabbá vált és riválisa fölé kerekedett. A második játszmában mindössze egyetlen játékot bukott, majd a harmadikban is remekelt, és már 5:0-ra is vezetett, végül pedig 6:2-re nyerte a szettet, s ezzel 2 óra 19 perc alatt a mérkőzést.
A selejtező második körében a rangsorban 191. helyen álló ausztrál Astra Sharma lesz Jani ellenfele.

Varvara Flink (orosz, WTA 911.)-Udvardy Panna (WTA 78.) 6:2, 2:6, 7:6 (12-10)

Udvardy Panna meccslabdáról esett ki a selejtező első fordulójában, világranglistán 78. játékos szerdán az orosz Varvara Flinkkel csapott össze, aki a 911. helyen áll. A 2 óra 10 perces találkozón az első két szett egyaránt 6:2-vel zárult, majd az utolsó felvonásban a 23 éves magyar 3:5-nél adogatóként két mérkőzéslabdát hárított. Az összecsapást lezáró rövidítésben Udvardynak is volt egy meccslabdája 9-8-nál, de végül a moszkvai ellenfél ünnepelhetett.