• 2022 05 25

Hámori Luca győzelemmel kezdett

Furcsa körülmények között debütált sikerrel a magyar öklöző a női vb-n

A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca győzelemmel mutatkozott be a törökországi női ökölvívó világbajnokságon.

Jól kezdett a kontratámadásokra berendezkedett Hámori a mérkőzésen, több tiszta találata is volt, sőt ellenfelére számolni is kellett az első menetben. A folytatásban is a magyar versenyző volt a jobb, amikoris a ring padlója beszakadt, így a mérkőzés félbeszakadt és lepontozták az addig látottakat, ami egyhangú magyar győzelmet hozott. Hámori Luca az üzbég Navbahor Hamidova ellen készülhet a legjobb 16 között.