• 2024 07 23

Vizsgálatot kezdeményezett a MOB és a MOKSZ Liu Shaolin kizárása miatt

Több ország elégedetlen a bíráskodással a rövidpályás gyorskorcsolya versenyeken

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) vezetői hivatalosan kezdeményezték, hogy vizsgálják felül a pekingi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya férfi 1000 méteres versenyszámának bíráskodását.

A két szervezet az MTI-hez is eljuttatott levelében jelezte, felhívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben. A MOB és a MOKSZ azt írta: az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében tették meg ezeket a lépéseket.
"Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el" - írták.
Hozzátették: a vonatkozó szabályok keretein belül, a sportolók jogainak, a magyar olimpiai csapat és a Fair Play védelme érdekében egységesen kiállnak a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel és versenyzés mellett, illetve mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 127 éves olimpiai mozgalom és a 115 éves korcsolyasport jóhírét megvédjék, nemzetközi elismertségét fenntartsák.
Hétfőn a pekingi olimpia férfi 1000 méteres versenyszámának döntőjében Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang volt érdekelt magyar részről, rajtuk kívül három kínai korcsolyázó jutott a fináléba. A futamban Liu Shaolin és kínai ellenfele kölcsönösen lökdöste egymást a pozícióért harcolás közben, a célba éréskor pedig a kínai rivális két kézzel próbálta visszahúzni a magyar versenyzőt. Liu Shaolin végül elsőként haladt át a célvonalon, ám utólag a versenybírók két sárga lappal nemcsak megbüntették, de az egész mezőny végére is sorolták. A célba negyedikként beérő Liu Shaoang így bronzérmes lett, Liu Shaolin kizárásával azonban a magyar csapat nem értett egyet, megóvta a végeredményt, de ezt elutasították.