• 2024 04 18

Több mint hússzal kapott ki otthon a Falco

Csak az első negyed után vezetett a vasi gárda

Két szoros vereség után harmadik mérkőzésén a francia Strasbourg csapatát hazai pályán fogadta a Falco a kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

A magyar bajnok és kupagyőztes két hete hazai vereséggel kezdte a középdöntőt, 79-73-ra kikapott a spanyol Tenerifétől. Milos Konakov vezetőedző együttese a múlt szerdai folytatásban, nagy csatában, 91-88-ra alulmaradt Vilniusban, így nyeretlenül várta a harmadik kört. Jól kezdte az összecsapást a magyar csapat és az első tíz perc végén minimális előnyben volt, sőt a második elején is megmaradt a lendület és már hét pontos is volt a ahazai előny. Ekkor azonban összeállt a francia csapat játéka és folyamatosan csökkentette hátrányát, majd miután sikerült fordítania a nagyszünetre, egyre nagyobb előnyre tett szert. Az utolsó negyedben pedig már esélyt sem hagyott a vendéglátó sárgamezeseknek, és tizenöt ponttal megnyerve a játékrészt magabiztos győzelemmel távozhatott Szombathelyről.

Férfi kosárlabda BL, középdöntő, L csoport, 3. forduló:
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely - Strasbourg (francia) 63-85 (18-17, 15-19, 21-25, 9-24)
A magyar csapat legjobb dobói: Perl 21 pont, Golomán 11, Váradi 10

(Fotó: FIBA)