• 2024 03 29

Az Újpest jutott a nyolc közé

Nem tudta megtartani előnyét a Kisvárda a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

Hazai pályán fogadta a címvédő Újpest a Kisvárda csapatát a MOL magyar Kupa legjobb 16 csapata között, és hátrányból fordítva a hosszabításban szerezte meg a győzelmet.

Egyetlen magyarral a kezdőben állt fel a hazai csapat, ám Csongvai a lehető legtöbbet tette hozzá a sikerhez, hiszen az ő 93. percben szerzett pazar találatával maradtak versenyben a lilák a kupasorozatban. Kiegyenlített csatát hozott a bajnokságban dobogón álló vendégek és az ugyanott a kieső hely elkerüléséért küzdő vendéglátók találkozója. Bő egy órán keresztül stabilan álltak a lábukon a védelmek, kevés helyzetet láthatott a csekély számú helyszini érdeklődő. A mértkőzés utolsó harmadába fordulva aztán Camaj révén a Kisvárda szerzett vezetést, ám ez csak öt percig tartott, ugyanis az éppen hogy beálló Simon Krisztián egalizált. Már a hosszabbításra vártak a felek, amikor a rendes játékidő utáni túlórában 22 méterre a vendégek kapujától szabadrúgást végezhetett el az Újpest, és a kínálkozó lehetőséget nem szalasztották el a lila-fehérek, Csongvai Áron bombázott a hálóba. Győzelmével a legjobb nyolc közé jutott a MOL Magyar Kupában a sorozat tavalyi győztese, ahol csatlakozott az eddigi egyetlen továbbjutó Kazincbarcikához. 

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Újpest FC-Kisvárda Master Good 2-1 (0-0) 

(Fotó: kisvardafc.hu)

A további program:

kedden játszák:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) - MOL Fehérvár FC 20.00

szerdán játsszák:
FC Nagykanizsa (NB III)-ETO FC Győr (NB II) 13.00
Aqvital FC Csákvár (NB II)-Paksi FC 17.00
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Gyirmót FC Győr 17.00
Kecskeméti TE Hufbau (NB II)-Budapest Honvéd 17.15
Vasas FC (NB II)-Ferencvárosi TC 20.00