• 2024 04 19

Budapest Honvéd győzelem vasárnap

A Fehérvár ismét kikapott

Hátrányból fordítva a Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte vasárnap a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.

A labdarúgó NB I 20. fordulójának első négy meccse nem az éllovasokról szólt, hiszen miután a Kisvárda csak egy pontot szerzett Újpesten pénteken, a tabella első helyezettje a Puskás Akadémia a legnagyobb meglepetést szolgáltatta, amikor kikapott az utolsó MTK-tól szombaton este. A hétvége első napja egyébként is a vendégsikerekről szólt, hiszen a Mezőkövesd nagyon nyert Debrecenben, a Gyirmót pedig Pakson győzött, amivel folytatta eredményes tavaszát, hiszen a győri együttes eddig csak győzött 2022-ben. Ezek után nagy kérdés volt, hogy melyik tendencia érvényesül majd vasárnap Kispesten, ahol a MOL Fehérvár vendégeskedett. Az első félidő kiegyenlített küzdelme és helyzetei után a fordulás után rögtön vezethetett volna a házigazda Honvéd, de ebből a lehetőségből nem lett gól, nem úgy a második oldalon Zulj lövéséből, tehát a Fehérvárnál volt az előny. A Honvéd ezúttal azonban nem esett össze és nem sokkal később Nagy Dominik lövése a túloldalon utat talált a hálóba. A két együttes a tavaszi szezonban eddig két-két vereséggel állt, kérdés volt, hogy elmozdul-e bármelyikük ebből a helyzetből. A folytatásban a Fehérvár állt közelebb a gőzelemhez, de aztán a hajrában a Honvéd szerezte meg a három pontot. Az első gól szerzője Nagy Dominik szabadrúgásból telibe találta a kapufát, de a kipattanó Petrusenko elé került, aki már nem hibázott. A vasárnap pedig egyértelműen Nagy Dominik napja volt, aki a gólpassza mellett két gólt is rúgott. Hiszen a hajrában a védők által felkínált lehetőséget tökéletesen használta ki. A 3-1-es sikerével Nebojsa Vignyevics győzelmet ünnepelhetett annak a Honvédnak a kispadján, amely december 3-a után tudott ismét nyerni. A Fehérvár a hajrában pedig idei harmadik bajnoki meccse mellett Heistert is elvesztette, akit kiállítottak az utolsó percben. Győzelmével a Honvéd négy pontra eltávolodott a kiesőzónától.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC 3-1 (0-0)
Bozsik Aréna, 3162 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Nagy D. (55., 91.), Petruszenko (86.), illetve Zulj (49.)
piros lap: Heister (95.)
sárga lap: Nagy D. (34.), Hidi (50.), Petkovic (65.), illetve Zulj (69.)

Budapest Honvéd: Szappanos - Petkovic, Batik, Lovric, Tamás (Baráth, 84.) - Petruszenko, Hidi (Pantelic, 73.) - Nagy D., Zsótér (Machach, 73.), Drazic (Gale, 65.) - Lukic (Traoré, 84.)

MOL Fehérvár FC: Kovács D. - Nego, Fiola, Stopira, Heister - Lednev (ifj. Dárdai, 68.), Alef (Bamgboye, 72.), Makarenko, Petrjak - Zulj, Kodro