• 2024 12 03

Zivzivadze Újpesten, albán válogatott védő a Honvédban

A Fehérvár kölcsönadta georgiai támadóját

A két dicsőségesebb múltú, ám a jelenlegi bajnokságban gyengén szereplő fővárosi klub megerősítette a keretét az OTP Bank Liga idei kiírásának hajrájára.

A Fehérvár a szezon végéig vált meg Zivzivadzétól, akire az Újpestnek nagy szüksége van. A lila-fehérek bár a legjobb nyolc közé jutottak a MOL Magyar Kupában, bajnoki szereplésük ellenben a legkevésbé sem nevezhető sikeresnek. A legeredményesebb támadoszekcióval büszkélkedő Pakshoz képest fele annyi gólt szerző fővárosiak, a tabella utolsó előtti helyéről, a felsőháztól három győzelemnyi lemaradásra várják a bajnokság utolsó harmadát A magyar első osztályban eddig 19 alkalomml eredményes georgiai támadó érkezése komoly erősítés lehet.

A Budapest-Honvéd hasonló cipőben jár, mint riválisa, ám a kispestiek inkább a védelem megerősítésére fektettek nagyobb hangsúlyt eddig a télen. Az OTP Bank ligában jelenleg kilencedik piros-feketék baloldali védőt igazoltak az albán válogatott Albi Doka személyében, aki a mieink elleni vb-selejtező mérkőzéseken is tagja volt hazája nemzeti csapatának. Lévén, hogy a Honvéd a jelenlegi szezonban eddig lejátszott 19 bajnoki mérkőzésén mindössze egyet úszott meg kapott gól nélkül, érthető a szakvezetés szándéka.