A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfői ülésén elfogadta a következő szezon versenykiírásait, ez alapján a férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a vezető testület arról is döntött, hogy az OTP Bank Liga 2023/24-es idénye július 28-án, pénteken kezdődik és 2024. május 26-án, vasárnap fejeződik be a tervek szerint.
A Merkantil Bank Liga NB II küzdelmei is ugyanebben az időszakban zajlanak majd, ugyanakkor a másodosztály esetében a versenykiírás figyelembe veszi az elnökség korábbi döntését, melynek értelmében 2024-re 16 csapatra módosul a mezőny.
"A csapatok kérésének megfelelően a változás két ütemben megy végbe: a most zajló szezon végén, a feljutást és kiesést, valamit az NB III-as bajnokokat is érintő osztályozókat követően jön létre a 18 csapatos mezőny, amellyel a 2023/24-es idény rajtol. Ami a folytatást és a második lépcsőfokot illeti: a 2024-es szezonzárás után alakul majd ki a célzott 16 csapatos mezőny a Merkantil Bank Ligában" - olvasható az MLSZ cikkében.
Szintén döntés született arról, hogy a Simple Női Liga és NB II-es női bajnokság, továbbá - a férfi szakághoz hasonlóan - a kupasorozat a mostanival megegyező formában zajlik a következő idényben is.