A magyar női párbajtőrcsapat ezüstérmet nyert a varsói kerekesszékes vívó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
Annál kiélezettebb döntőt nehéz elképzelni, mint amilyet a magyar és a lengyel kerekesszékes női párbajtőrcsapatok produkáltak a 2022-es varsói Európa-bajnokságon. A fináléba az előzetesen két legesélyesebbnak tartott gárda került be, vagyis a házigazdák mellett a Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Veres Amarilla összeállítású magyar együttes.
A döntőben felváltva vezettek a csapatok, de 2-3 tusnál nagyobb előnyt egyik gárda sem tudott kialakítani. Az utolsó pár döntött így az aranyérem sorsáról. Itt pedig megismétlődött a csütörtöki egyéni finálé, csak egy kicsit rövidebben. Hiszen ezúttal is Veres Amarilla és a lengyel Maria Fidrych küzdött a győzelemért. Úgy tűnt, hogy a magyar paralimpia bajnok ezúttal is aranyat ünnepelhet majd, akárcsak egy nappal korábban, azonban rivális felzárkózott és 44-44-nél gyakorlatilag aranytus döntött a győztes csapat személyéről. A két vívónő pedig bizonyította, hogy nagyon ismeri a másikat, hiszen négyszer is együttest szúrtak. Ötödikre Veres támadott, ezt ámadást azonban Fidrych hárította és visszavágott, beadva a győztes tust. A lengyelek így 45-44-re győztek. A magyar csapat hatodik varsói érme így egy ezüst lett így a küldöttség már minden medáliából nyert egyet a vasárnapig tartó, paralimpiai kvalifikációs kontinensviadalon.