Az UEFA végrehajtó bizottsága Magyarországnak ítélte oda a 2023-as női futsal Európa-bajnokság rendezését.
A magyar női futsal-válogatott október végén Brnoban, a csehek elleni 3-0-ás győzelemmel vívta ki a legjobb négy közé kerülést a Európa-bajnokságon. Utána viszont az volt a kérdés, hogy a második alkalommal Final Fourba jutó nemzeti együttes, ezúttal hazai környezetben játszhat-e majd? Az Európai Labdarúgó Szövetség kedden pozitívan bírálta el a magyar pályázatot. Így az Eb mérkőzéseit a debreceni Főnix csarnokban játsszák le március 16. és 19. között. A négycsapatos tornán a magyar válogatott mellett a spanyol, a portugál és az ukrán csapat vesz részt.
Két éve egyébként ugyanez a négy együttes került be a döntőbe. Akkor a Portóban rendezett elődöntőben a magyar csapat 6-0-ra kikapott Portugáliától, majd a bronzmeccsen 2-1-es vereséget szenvedett Ukrajna ellen. Idén sem a mieink az esélyesek, de egy győztes mérkőzéssel talán már túl is teljesítené a tervet a Frank Tamás irányította női együttes.