• 2024 12 03

Vereség Svédország ellen is

Messze volt a kitűzött cél

A magyar női kézilabda-válogatott 30-25-re kikapott Svédországtól az Európa-bajnoki középdöntő ljubljanai csoportjának harmadik játéknapján, hétfőn, ezzel eldőlt, hogy a 11. vagy a 12. helyen zárja majd a tornát.

Összességében nem történt semmilyen meglepetés a női kézilabda Európa-bajnokságon hétfőn. Vagyis a magyar csapat nem tudott ezúttal sem meglepetést okozni. A mieinknek az első félidőben volt egy jobb periódusa a svédek elleni középdöntős mérkőzésen. De hiába volt akkor az egy gólos előny, mindez csak ideig-óráig tartott. A második játékrészben pedig Klujberék csak futottak az eredmény után. A végén pedig Svédország nyert öt góllal. Mondhatni magabiztosan.

Golovin Vlagyimir csapat így ismét vereséget szenvedett és eddig gyakorlatilag három félidőt tudott úgy játszani a kontinenstornán, ahogy sokan elvárták volna. A norvégok elleni első félidő, és a dánok elleni találkozón nőtt fel az együttes az európai elit szintjéhez. Egy győzelmet sikerült aratni eddig az Európa-bajnokságon, az ellen a svájci válogatott ellen, amely az oroszok kizárása miatt lehetett ott Szlovéniában. 

Kérdés persze sok van. Hogyha a hiányzók nélkül erre képes a válogatott, akkor nem volt-e a szövetségtől merész a csapatot az 1-8. hely közé várni? Hiszen jelen állás szerint a 11. pozíció lehet a maximum Ljubjanában. A csapat teljesítménye erősen hullámzó volt, ami nyilvánvalóan a klubokban folyó munkát is értékeli. Ha azonban mindez így van, akkor mit tehet a szövetség? Mert jelen állás szerint nehéz elképzelni, hogy jöhet ebből létre az olimpiai szereplés. A kvalifikáció kiharcolásában szerencse, hogy a franciák a házigazda jogán ott lesznek Páriszban, így egy hely felszabadulhat egy európai együttes számára. De a pótselejtező lehetőségéhez ennél sokkal jobban kell majd játszani, hiszen azokat a helyeket a világbajnokságról lehet elcsípni. 

A sok kérdés közt a hogyanok a legfontosabbak. Ami ugyanis látszik, a magyar válogatott a legutóbbi világeseményhez képest nem lépett előre. Ennek okait nyilván nemcsak a szövetségi kapitányban kell keresni. Viszont megtalálni minél hamarabb meg kellene, hogy egy ehhez hasonló szereplés ne következzen újra. 

középdöntő, I. csoport:  Svédország-Magyarország 30-25 (18-15)

Ljubljana, v.: Vujacic, Kazanegra (montenegróiak)
    lövések/gólok: 49/30, illetve 47/25
    gólok hétméteresből: 1/1, illetve 2/1
    kiállítások: 2, illetve 6 perc

    Magyarország:  Szikora - Márton 3, Vámos 2, Hornyák, Füzi-Tóvizi 2, Klujber 6, Győri-Lukács 1, cserék: Kuczora 5, Albek 2, Debreczeni-Klivinyi 4, Kácsor, Pásztor, Töpfner, Korsós