• 2024 04 19

Karakas és Kovács is korán búcsúzott

Tovább tart a magyar cselgáncsozók gyen ge szereplése

Az 57 kg-os súlycsoport két magyar indulója korán kiesett, Karakas Hedvig egy győzelemmel, míg Kovács Kitti első meccsén búcsúzott a taskenti cselgáncs világbajnokságon.

    Karakas 64 között Özlem Yildizzel csapott össze. A mindössze 19 éves török rivális eddigi legjobb eredménye az idei junior világbajnoki cím volt. Első találkozójuk első perce földharccal telt, de a 13 évvel idősebb magyar nem tudta leszorítani Yildizt. A mérkőzés két és fél percnél ért véget, amikor Karakas egy lábsöpréssel ippongyőzelmet aratott. A BHSE Európa-bajnoka második mérkőzésén a japán Funakubo Harukával szállt szembe, aki idén megnyerte a budapesti és a párizsi Grand Slam-viadalt, továbbá a dzsúdótörténelem egyetlen háromszoros junior világbajnoka.
    Első találkozójukból bő egy perc telt el, amikor egy földharc során a 23 éves ellenfél - akit a kategória legnagyobb ígéretei között tartanak számon - az oldalára pörgette a 32 esztendős magyart, és leszorítást kezdeményezett. A 2009-ben vb-harmadik Karakas hasztalanul próbált kifordulni az ölelésből, és Funakubo 20 másodperc után ippongyőzelemmel jutott tovább.
    A szintén a Honvédban nevelkedő Kovács Kitti, aki idén egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett világkupa-viadalokon, nem volt szerencsés a sorsoláskor, első meccsén a súlycsoport egyik favoritja, a csapatban olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki címvédő izraeli Timna Nelson Levi állt vele szemben a vb-n.
    A találkozó eleinte nem tükrözte az erőviszonyokat, az idei budapesti Grand Slamen harmadik rivális karfeszítéssel próbálkozott, de a 24 éves magyar kivédekezte, így jutottak el az első értékelt akcióig tartó hosszabbításba. Ebből 1 perc 13 másodperc pergett le, amikor a 28 éves izraeli egy belső horogdobásra vazaarit kapott, és nyert.

Ezzel a világbajnokság harmadik napja is lezárult a mieink számára, és sajnos azt mondhatjuk el, hogy az eddigi három magyar induló mindössze egyetlen mérkőzést tudott megnyerni.