• 2024 12 22

Továbbjutott a Vasas és a Győr a MOL Magyar Kupában

Edzőváltások után

Egy élvonalbeli továbbjutó és egy kieső. Ez a Magyar Kupa keddi mérlege.

A magyar első osztályra az edzőváltások ligája, immár évek óta.  Sokan ezt a 12 csapatos élvonalnak tudják be, miszerint nincs idő építkezni, azonnal kellenek az eredmények, hiszen egy rosszabb sorozat után rögtön a kieső zónában találhatja magát egy együttes. Így nem csoda, hogy a magyar futballban türelemből van a legkevesebb, pedig talán az is sokat érne.

Szabó Istvánnal szemben ez meg van Kecskeméten, amit az újonc csapat bizonyít is. Kevés légióssal, a másodosztályú csapatra építve a „hírős város” együttese szárnyal az OTP Bank Ligában. Annak ellenére, hogy a lila-fehéreknél még mindig csak a biztos bentmaradásról beszélnek, biztosan tekinthetnek maguk mögé. Hiszen, ha így folytatják nem lesznek kiesésé gondjaik a bajnokságban. Ehhez persze az is kellett, hogy az újonc játszhasson hazai környezetben, annak ellenére, hogy a stadionja nem felel meg tökéletesen az élvonal követelményeinek.

A vezetőedzőnek pedig annak ellenér sem kell féltenie az állását, mert csapata kedden kiesett a Magyar Kupából már a legjobb 16 közé jutásért. Ezzel az első osztályú gárdák közül elsőként búcsúzott a kupaküzdelmekből. Persze az ETO FC Győr elleni vereséget nem nevezhetjük nagy meglepetésnek, hiszen tavaly még egy osztályban küzdött a két együttes. Sőt a győriek a sorozat legnagyobb bravúrját mutatták be azzal, hogy csak az elődöntőben búcsúztak az FTC ellen. Kedden Kiss Bence 39. percben szerzett gólja döntött az ETO javára, amelynek szüksége volt egy kis sikerélményre. Ugyanis hiába az új tulajdonos, egyelőre Tímár Krisztiánnal a kispadon is távol vannak a zöld-fehérek a feljutástól.

A kedd másik meccsén pedig a Vasas szinte már győzelmi szériát épített ki. Hiszen miután a hétvégén legyőzte a fehérváriakat, immár zsinórban második sikerét aratta. Kuttor Attila távozása után Kondás Elemér leginkább a lelki eszközeit vethette be azért, hogy az angyalföldiek magukra találjanak. De a Nyíregyháza elleni siker szerint is jó úton halad a csapata.

Mint ahogy Kuttor Attilával a Mezőkövesd is, amely legyőzte az FTC-t vasárnap, de hogy mindez egyszeri siker volt egy jó sorozat része még nem tudni.

Ha már említettük Székesfehérvárt. Michael Borisnak is kitelt az ideje, miután hiába harcolta ki csapatával a nemzetközi szereplést tavasszal beugróként. Hiába jutott el a play-off körig, de a bajnokságban nem jöttek az eredmények. Boris pedig mehetett a sportigazgatóval Sallói Istvánnal együtt. Huszti Szabolcs érkezett vezetőedzőnek, Juhász Roland pedig sportigazgatónak. A kérdés, hogy érkezik-e a lendület a csapatba is, ahogy ilyenkor lenni szokott.

Huszti anno Debrecenben nem futott be egy sikersztorit. De ott alaposan rotálják a trénereket, hiszen csak ebben a szezonban tartanak háromnál.

Egyelőre Kispesten sem követik a korábbi évek edzőcseréit, nagy kérdés, hogy meddig tartanak ki a Budapest Honvédnél a skót tréner mellett a tulajdonosok.

Egyelőre öt edzőváltásnál tart idén az élvonal, mindez úgy, hogy a bajnokságnak csak az első harmad telt el. Gyaníthatóan nem áll majd meg itt a sor.

MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért):
ETO FC Győr (NB II)-Kecskeméti TE 1-0 (1-0)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Vasas FC 1-2 (0-1)
    

szerdán játsszák:
Iváncsa KSE (NB III)-Ferencvárosi TC 13.00
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)-Kisvárda Master Good 13.30
BTE Felsőzsolca (megyei I.)-MTK Budapest (NB II) 13.30
Debreceni EAC (NB III)-Debreceni VSC 13.30 (FOTÓ)
FC Nagykanizsa (NB III)-Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 13.30
Balatonfüredi FC (NB III)-Paksi FC 13.30
Budafoki MTE (NB II) - Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 13.30
ESMTK (NB III)-BFC Siófok (NB II) 13.30
Nagyatádi FC (megyei I.)-Monor (NB III) 13.30
Nyergesújfalu SE (megyei I.)-Mezőkövesd Zsóry FC 13.30
Szombathelyi Haladás (NB II)-Budapest Honvéd 17.00
FC Ajka (NB II)-Újpest FC 17.00
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)-ZTE FC 17.30
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 20.00