• 2024 10 08

Nem sikerült a világbajnokság

Vas Kata Blanka 17. lett Fayetteville-ben

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Vas Kata Blanka 17. lett a cyclo-cross (terepkerékpár) idényt lezáró világbajnokságon az amerikai Fayetteville-ben.

Vas Kata Blanka a cyclo-cross világkupa sorozat utolsó állomásain remekül szerepelt, azonban a világbajnokságon már nem jött ki a lépés a magyar kerékpáros hölgynek. Az Egyesült Államokban Fayetteville-ben rendezett vb női versenyének 30 induló vágott neki. Vas Kata Blanka a rajt után a kilencedik helyen haladt, majd a verseny első felében tartotta magát az első 10-ben, azonban a folytatásban egyre nőtt a hátránya, míg végül az elsőtől több, mint három perccel lemaradva végül a 17. helyen ért célba, így ezzel fejezte be az idei cyclo-krossz szezont. Az aranyérem sorsa két holland között csak az utolsó métereken dőlt el, a címvédő Lucinda Brand és Marianne Vos között az utóbbi javára. Aki a végén jobban taktikázott. Marianne Vosnak egyébként ez volt a nyolcadik aranyérme a szakági vb-k történetében, amellett, hogy két olimpiai bajnoki címet nyert már korábban egyet országúti versenyben egyet pedig pályakerékpárban.