• 2021 09 21

Keserves győzelem Andorra ellen

Marco Rossi kifakadt a meccs után

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Andorrát a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hatodik fordulójában, szerda este a Puskás Arénában.

Jól kezdett a magyar válogatott és már a kilencedik percben megszerezte a vezetést az albánok otthonában elveszített összecsapást pozitív koronavírustesztje miatt kihagyó Szalai Ádám találatával. A csapatkapitánynak ez volt a 25. gólja a válogatottban. A második magyar találatra sem kellett sokat várni, egy szöglet után Botka Endre pályafutása első gólját szerezte a nemzeti csapatban. A folytatásban is fölényben futballozott a magyar együttes, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani.
A második félidőre a szünetben beállt Szoboszlai Dominiknak és Sallói Dánielnek köszönhetően jóval veszélyesebb lett a magyarok támadójátéka, de nem tudták növelni az előnyüket.
A 67. percben elképesztő jelenetsort láthatott a közönség: az andorraiak úgy szereztek gólt, hogy csatáraik három lepattanó lövésből sem találták el a kaput, de a magyar védőkön "flipperezve" a labda a hálóba jutott. A komikus találatot végül les miatt érvénytelenítette a játékvezető.
A vendégek a 82. percben egy rögzített helyzetet követően mégis szépítettek, a közönség jó része pedig fütyülni kezdett. Az andorraiak tűzbe jöttek és megpróbálták letámadni a láthatóan megzavarodott magyarokat, így meglepően izgalmas lett a végjáték, de az eredmény nem változott.
A magyarok hat nyeretlen összecsapást követően diadalmaskodtak újra.
"Az első fél órát követően azt gondolhattuk, eldől a mérkőzés, de ezt követően úgy kezdtünk játszani, mint az angolok ellen, amikor elfelejtettük az első gól után, mit kellene csinálnunk. Nem lehet négyszer-ötször úgy érkezni a 16-oson belülre, hogy abból nem lesz semmi. Túl sokszor hibáztunk az ellenfél 16-osán belül, lesz mit megbeszélnünk" - mondta értékelésében Marco Rossi.
A kapitány kissé ingerülten úgy nyilatkozott, a következő kerethirdetéskor ne lepődjenek meg, ha azok a játékosok nem kapnak meghívást, akik nem teljesítik az általa elvártakat.
"Ha mi nem nyújtjuk akkor a maximumot, akkor bizony Andorra ellen össze kell tennünk a kezünket a végén, hogy nyertünk. Hat nap alatt fordult a világ, mi voltunk a nagy hősök, bár én mondtam, hogy két lábbal álljunk a földön, most pedig mi vagyunk, akiket ki kell dobni a kukába. Hallom, hogy mondjon le, olyan játékosokat hívjunk be, akik korábban már voltak? Három évvel ezelőtt a Nemzetek Ligája harmadik csoportjában szerepeltünk, most sztárcsapatokkal fogunk találkozni, ott voltunk az Eb-n, most pedig én szégyellem magam az ötvenezer ember előtt, de öngyilkos nem lehetek, mert családos ember vagyok" - fakadt ki Marco Rossi.
Koldo Álvarez, a vendégek szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az első húsz percet leszámítva egyenragú ellenfelei tudtak lenni a magyar válogatottnak, és a végén még a pontszerzésre is esélyük volt. A szakember megjegyezte, nagyon szépen küzdött a csapata egy olyan ellenféllel szemben, amely kiválóan szerepelt a nyári Európa-bajnokságon.

A kvalifikációs sorozat októberben folytatódik, a magyar csapat előbb 9-én az albánokat fogadja, majd az Európa-bajnoki döntős angolok otthonába látogat 12-én.

vb-selejtező, 6. forduló, I csoport:
Magyarország-Andorra 2-1 (2-0)

Puskás Aréna, 46 370 néző, v.: Rade Obrenovic (szlovén)
gólszerzők: Szalai Á. (9.- 11-esből), Botka (18.), illetve Llovera (82.)
sárga lap: Sallai (12.), Szalai Á. (89.), Tamás (93.), illetve E. García (9.), Vieira (38.), San Nicolás (63.), Alavedra (87.)

Magyarország: Dibusz Dénes - Botka Endre (Tamás Márk, 91.), Lang Ádám, Szalai Attila, Fiola Attila - Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, a szünetben), Nagy Ádám (Gazdag Dániel, 65.), Schäfer András - Sallai Roland (Sallói Dániel, a szünetben), Szalai Ádám, Schön Szabolcs (Nikolics Nemanja, 73.)

Andorra: Iker Álvarez - Moisés San Nicolás, Max Llovera, Emili García, Albert Alavedra, Marca García - Jordi Aláez, Márcio Vieira (Cristian Martínez, 76.), Joan Cervós (Álex Martínez, 76.) - Ricard Fernández (Víctor Bernat, 80.), Marc Pujol (Idefons Lima, 80.)