• 2021 09 21

A maratonhajtás után a címvédő Bram Chardon állt az élre

Kontinensviadal a Kincsem Parkban

A díjhajtás után a szombati maratonhajtásban is német siker született a Kincsem Parkban vasárnapig tartó négyesfogathajtó Európa-bajnokságon, ugyanakkor összetettben a címvédő holland Bram Chardon állt az élre.

Michael Brauchle sikeréhez kétség sem férhetett a második számban, ugyanis a nyolc akadálypályából hatban a leggyorsabban szlalomozott, szinte mindegyik "labirintust" vágtázva teljesítette. Pedig a Fintha Gábor által tervezett akadályok kifejezetten nehezek, hosszúak és látványosak voltak. A megszokottól eltérően egy helyett kettő vizes akadály volt, ráadásul az egyikben híd is nehezítette a versenyzők dolgát, a Szent György-szobornál pedig egy kisebb dombra építették az akadályt, ami csak tovább nehezítette hajtók és lovak dolgát.
A német hajtó parádés teljesítményével - közel hét hibaponttal előzte meg a mögötte második holland Koos de Rondét - összesítésben a tizedikről feljött a második helyre, hátránya pedig mindössze 0,08 pont a címvédő Bram Chardon mögött, aki a maratonban elért negyedik helyével vette át a vezetést. Egyéniben elképesztő izgalmak várhatóak a zárónapon, ugyanis az éllovas édesapja, a sportág legendás alakja, a 11-szeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Ijsbrand Chardon úgy harmadik, hogy lemaradása alig több mint egy pont fiához képest.
A magyarok közül ifj. Dobrovitz József szerepelt a legjobban a leglátványosabb számban, amelyet több mint tízezer ember követett nyomon a helyszínen. A vecsési hajtó ezúttal tizedik lett, de gyengébb díjhajtása miatt így is csak 17. pozícióból várja a folytatást. Apja, a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József 16. helyével két pozíciót rontott, azonban hetedikként így is ő áll a legelőkelőbb helyen összetettben.
"A pálya nagyon jó. A közönség fantasztikus, hatalmas doppingot adtak. Sajnos jobb első lovam valamiért ma alacsony üzemmódra kapcsolt és nem lehetett jobban felpörgetni a fogatot. A maximumot kihoztam belőlük" - értékelt ifj. Dobrovitz, aki legjobb magyarként értékes pontokat hozott a csapatnak.
A kilencszeres világbajnok, négy év után visszatérő Lázár Zoltán nem tudott javítani maratonhajtásban sem, ugyanis 14. lett, ezáltal összetettben 13. helyre csúszott vissza.
"Ettől a számtól is többet vártam. Egyszerűen elfáradtak a lovak a végére. Tele voltam kérdésekkel a díjhajtás után, hogy a legjobb lovam most is kibabrál-e velem, és kibabrált, de azért nem annyira, mint pénteken. Egyéniben már tegnap elszálltam, de a csapat dobogós helye még elérhető" - mondta az MTI-nek Lázár Zoltán, aki kifejtette, hogy rendkívül nehéz volt a visszatérés, mert megszakadt egy folyamat, amit a pandémia csak nehezített azzal, hogy nem voltak versenyek.
Brauchle parádés maratonhajtása a csapatversenyben is változást hozott: a címvédő németek megelőzték a favoritnak tartott és a díjhajtás után éllovas hollandokat. A harmadik helyre - a magyarokat megelőzve - a belgák jöttek fel.
Az Eb vasárnap az akadályhajtással zárul, a program 10 órakor kezdődik, a versenyzők fordított sorrendben rajtolnak majd. A háromfős csapatoknál mindhárom versenyszámban a két jobbik hajtó eredménye számít a versenybe.

Állás a maratonhajtás után:
egyéni:
1. Bram Chardon (holland) 163,18 hibapont
2. Michael Brauchle (német) 163,26
3. Ijsbrand Chardon (holland) 164,25
...7. Dobrovitz József 175,54
...13. Lázár Zoltán 180,21
...17. ifj. Dobrovitz József 185,54
...23. ifj. Galbács Ferenc 198,05
24. Szakács Róbert 198,34
...29. Papp János 207,58
30. Galbács Ferenc 209,54
...36. Vida József 231,39
37. Váczi István 233,33
csapat:
1. Németország (Mareike Harm, Georg von Stein, Michael Brauchle) 324,9 hibapont
2. Hollandia (Bram Chardon, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde) 325,7
3. Belgium (Dries Degrieck, Glenn Geerts, Sam Gees) 345,4
4. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 351,1