• 2024 03 28

Pap Bianka paralimpiai bajnok

100 háton már az arany is összejött

Pap Bianka aranyérmet nyert 100 méteres hátúszásban a tokiói paralimpián.

Az S10-es kategória magyar indulója - akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja - 1:09.71 perccel a leggyorsabb volt délelőtti előfutamában, illetve összesítésben is.
A döntőben esélyt sem hagyott ellenfeleinek, már az első ötven méter végére jelentős előnyt szerzett, a második hosszon pedig senki sem tudta megközelíteni őt. Ebben a számban világ- és Európa-bajnok, a riói paralimpián pedig második volt, most pedig paralimpiai aranyérmes lett 1:06.70 perces eredménnyel. A második helyen a kanadai Aurélie Rivard (1:08.94) ért célba, a harmadikon pedig a holland Lisa Kruger (1:09.44).
Pap Bianka szerdán ezüstérmes volt 400 méter gyorson, korábban pedig 100 méter mellen a hetedik helyen végzett, 100 méter gyorson negyedik, a sérültségi besorolás alapján 34 pontos 4x100 méteres női gyorsváltóval pedig ötödik lett. A Vasas 21 éves úszója a magyar küldöttség tizenharmadik érmét - a hatodik aranyat - szerezte.
A vegyes zónában azzal kezdte visszatekintését, hogy alapvetően szeretett volna egy jó időt úszni és egy jót versenyezni.
"Valamilyen szinten bennem volt, hogy jó lenne nyerni, hiszen két éve, a világbajnokságon egy századdal kaptam ki, az nagyon fájt, illetve Rióban is ezüstérmes voltam. Így rajtam volt az elvárás, de nem akartam mindenáron. Ha most nem nyerem meg, nem lettem volna öngyilkos" - mondta nevetve.
A futamot illetően elárulta, edzőjével, Szabó Álmossal arról beszéltek előzőleg, hogy ha elsőnek fordul, akkor megvan a győzelem.
"Azért én ennyire nem nyugodtam meg, bár nekem is, mint (Konkoly) Zsófinak, a második fele az erősségem. Hiszen magyarok vagyunk, nem a gyorsaságunkról vagyunk híresek, hanem inkább az állóképességünkről" - folytatta.
Sikerült egyéni csúcsot úsznia, mint mondta: az eddigi legjobbja 1:07.4 volt.
"Ez hatalmas javítás szerintem így 21 évesen" - kockáztatta meg, majd úgy folytatta, hogy a világcsúcs (1:05.86) egyre közelebb van. - "Majd talán az lesz a célom Párizsra, hogy azt megközelítsem. De már így is boldog vagyok, hiszen felértem a csúcsra. Holnap van még a 200 vegyes, semmilyen elvárásom nincs, ott már csak szeretnék egy jót versenyezni, élvezni a helyzetet, és most már bármi történhet.
Arra a kérdésre, hogy ez a 100 hát volt-e akkor a fő számai közül a legfőbb, úgy reagált: "Valamilyen szinten igen. Kiskorom óta a hát áll hozzám a legközelebb, és most itt vagyok."