• 2024 03 29

Megvédte címét a női kajak négyes!

Kozák Danuta hatodik olimpiai aranyát nyerte

A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte.

A Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység fantasztikus versenyzéssel sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban.
A magyarok amellett, hogy ők az aktuális világbajnokok, kétszeres címvédőként érkeztek a japán fővárosba, Kozák Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt, és öt éve a csütörtökön egyesben ezüstérmes Csipes is tevékeny részese volt a sikernek. A korábban Tokióban Kozákkal párosban bronzérmes Bodonyi, valamint Kárász most szerepel először olimpián.
Miközben ismét eleredt az eső a Sea Forest kajak-kenu pályán, a magyarok a lengyelek és az új-zélandiak között, az ötös pályáról vágtak neki a távnak. Nem kezdtek rosszul, ahogy a riválisok sem, fétávnál fehérorosz, magyar, új-zélandi volt a sorrend. Kozák aztán növelte a csapásszámot, és a hajrához közeledve már a magyar hajó orra volt elöl. A lendület kitartott egészen a célig, ahol Kozák a magabiztos győzelem után a levegőbe csapva az öklével jelezte, hogy ez a szám továbbra is magyar felségterület.
Másodikként a fehéroroszok, harmadikként pedig a lengyelek értek be, Új-Zéland lett a negyedik, így Lisa Carringtonnak a korábbi három aranyérem után nem sikerült a negyedik számban is dobogóra állnia Tokióban.
A Ferencváros 34 éves kajakosa, Kozák Danuta pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, s az összesen nyolc dobogós helyével - hat első, valamint egy-egy második és harmadik - a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.
Csipes pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. Előbbi kajakos ezzel túlszárnyalta edző-édesapját, Csipes Ferencet, aki egyszeres ötkarikás aranyérmes.
Ez a tokiói magyar küldöttség hatodik aranyérme, az első olyan, amelyet nők szereztek.

Tokiói olimpia, Kajak-kenu, női K-4 500 m:
1. Magyarország (Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra) 1:35.463 p
2. Fehéroroszország (Margarita Mahnyeva, Nagyezsda Papok, Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk) 1:36.073
3. Lengyelország (Karolina Naja, Anna Pulawska, Justyna Iskrzycka, Helena Wisniewska) 1:36.445

(Fotó: MTI)

A férfi kajak négyes is rajthoz állt az 500-as döntőben, hiszen ezúttal nem az elmúlt évtizedekben megszokott 1000, hanem 500 méteren versenyeztek. A magyar egység évek óta együtt készült, de aztán Kuli István tavaszi sérülése átírta a terveket, és az olimpia előtt néhány héttel át kellett alakítani az egyéget.
A magyar hajót így most Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta. A magyar hajó jól lapátolt a szombati döntőben, de a dobogós helyektől messze volt, végül hetedik lett. Az élen a várakozásoknak megfelelően a németek és a spanyolok vívtak nagy csatát, a táv nagy részében utóbbi hajó vezetett, de végül a németek lehajrázták őket.

Tokiói olimpia, Kajak-kenu, férfi K-4 500 m:
Németország (Max Rendschmidt, Ronald Rauhe, Tom Liebscher, Max Lemke) 1:22.219 p
2. Spanyolország (Saul Craviotto, Marcus Walz, Carlos Arevalo, Rodrigo Germade) 1:22.445
3. Szlovákia (Samuel Balaz, Fenis Mysak, Erik Vlcek, Adam Botek) 1:23.534
...7. Magyarország (Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor, Csizmadia Kolos) 1:25.068

A női kenu párosok 500 m-es fináléjában az Európa-bajnok Balla Virág, Takács Kincső duó révén voltunk érdekeltek. A magyar kettős egy nagyon erős mezőnyben jöl evezve az ötödik helyen fejezte be a versenyt.

Tokiói olimpia, Kajak-kenu, női C-2 500 m, olimpiai bajnok:
Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja (Kína) 1:55.495
2. Ludmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova (Ukrajna) 1:57.499
3. Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent (Kanada) 1:59.041
...5. Balla Virág, Takács Kincső (Magyarország) 2:00.289