• 2021 09 21

"Egy élet munkája van benne" - mondja az olimpiai bronzérmes karatés

Hárspataki Gábor tokiói szereplése lökést adhat idehaza a sportágnak

A karatés Hárspataki Gábor sporttörténelmi sikert ért el a tokiói nyári ötkarikás játékokon azzal, hogy a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte az elődöntő elvesztése után a 75 kilogrammosok között.

Az MTK 25 éves versenyzője drámai körülmények között jutott be a legjobb négy közé. Az utolsó csoportmeccsén kiesésre állt, de az utolsó másodpercben fejbe rúgta japán ellenfelét, ezzel pedig biztossá vált, hogy érmet szerez a japán fővárosban. Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel megnyerte a csoportját. Az elődöntőben azzal az azeri Rafael Agajevvel került szembe, akit a sportág egyik legendájának tartanak, és akit még nem sikerült legyőznie. Tokióban sem, 7-0 lett oda.
Hárspataki Gábor honlapunknak beszélt arról, hogy mit jelent számára az olimpiai bronzérem, valamint elmondta azt is, hogy hány év munkája kellett ehhez a bravúros eredményhez. Hozzátette: felemelő érzés számára nézni és megfogni ezt az érmet, amiről majd az unokáinak is mesélni fog.
Elárulta még, hogy hol tárolja majd a bronzérmét és megemlítette az előtte álló feladatokat, melyek közül kiemelkedik a 2023-as budapesti világbajnokság.
Végül azt is kifejtette: bízik abban, hogy még többen karatéznak majd Magyarországon az olimpiai szereplésén felbuzdulva és szerinte az augusztus 24-én kezdődő Paralimpiát követően derül ki, hogy ott lehet-e a karate a 2024-es párizsi olimpia műsorán is. Nem kell mondani, hogy mekkora lökést adna a sportágnak világszerte ha mégis maradhatna az ötkarikás programban.