• 2021 09 21

Péni István éremért megy a 2024-es párizsi olimpiára

Fotó: MTI

Nem titkolja, hogy éremért, sőt az aranyéremért megy majd a 2024-es párizsi nyári olimpiára Péni István sportlövő. Az UTE 24 éves puskása honlapunknak elmondta: még a 2032-es brisbane-i játékokon is szeretne ott lenni a mostani tokió olimpián 5., 7. és 10. helyezésig jutó sportoló.

Várja már, hogy kicsit kikapcsolódhasson a zajos idei év és a nyári olimpia után. Tervei szerint szeptemberben áll lőállásba, mert a jövő évi világbajnokságon már szeretné megszerezni a kvótát. Idekapcsolódik, hogy két magyar puskás, Péni István mellett Mészáros Eszter is meghívást kapott a sportlövészet történetének legmagasabb összdíjazású versenyére, a ciprusi Elnök Kupára.
Az október 19. és 24. között Larnacában sorra kerülő viadalon a koronglövők, míg november elején a lengyelországi Wroclawban a puskások és a pisztolyosok versenyezhetnek. Minden egyéni viadalra 12-12 lövőt hívtak meg. Egyéniben minden győztes 15 ezer dollárt kap, a másodikak 12-12, a harmadikok pedig 10-10 ezer dollárt vehetnek majd át, de még a 12. helyen záró sportolóknak is jár ezer dollár.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint a tokiói játékokon légpuskában ötödik, összetettben tizedik, a 10 méteres vegyescsapat számban pedig Mészárossal közösen hetedik Péni légpuskában és a király számban, a kisöbű szabadpuska 3x40-es versenyében is indulhat.
Mészáros Eszter, aki a japán fővárosban a légpuskát a 20., az összetettet pedig a 26. helyen zárta, 10 méteren lő majd egyéniben. A vegyescsapat versenyekben a párosokat sorsolás útján állítják majd össze.
"A tervek szerint az Elnök Kupát minden évben meg fogják rendezni" - idézte a magyar szövetség közleménye Sinka Lászlót, a magyar szövetség főtitkárát. "Azért ez a neve, mert a pénzjutalmak abból a 10 millió dolláros keretből kerülnek kiosztásra, amelyet Vlagyimir Liszin, a Nemzetközi Sportlövő Szövetség elnöke ajánlott fel a sportágnak. Nagyon örülök, hogy ezen a rangos eseményen két versenyző is képviselheti a magyar színeket" - tette hozzá.