• 2024 12 03

Benk váltja Gallót az olimpiai selejtezőre készülő keretben

A válogatott augusztus 18-án kezdi a közvetlen felkészülést a rigai tornára

A koronavírus-járvány hullámai miatt most először lett volna lehetőség teljes kerettel dolgozni.

A fejleményt a következőképpen kommentálta Vas Márton általános igazgató: "Galló Vilmost elengedte svéd klubja, ő is készült az olimpiai selejtezőre, ám egy olyan egészségügyi probléma jött közbe, amely miatt biztosan nem tud részt venni az eseményen. Mihamarabbi gyógyulást kívánunk neki, reméljük, hamarosan újra magára tudja ölteni a válogatott mezét. Galló kiváló támadó és igazi góllövő, akit nehéz pótolni. Több elképzelés volt erre, azonban az is biztos, hogy a magasabban rangsorolt ellenfelekkel szemben a védekező játéktudást sem szabad elfeledni. Olyan játékost kerestünk, aki a jégkorong minden területén kiemelkedően hasznos lehet, így esett a választás Benk Andrásra. Ő komoly tudással és rutinnal bír a védekező feladatok ellátásában is, márpedig előreláthatóan ez lehet sikerességünk egyik kulcsa." A célokkal kapcsolatban a következőket mondta - "Nyáron mindenki a saját egyéni vagy a csapata által irányított erőnléti edzéstervet végezhette, hogy legjobb formájában érkezhessen a felkészülésre. A keret augusztus 18-án fog találkozni, onnan kezdődik a közös munka. 21-én felkészülési mérkőzést játszunk Ausztria ellen, másnap egyenesen a kvalifikáció helyszínére repülünk, ahol a felkészülés folytatódik a csütörtöki kezdésig. A célunk továbbra is az, hogy szövetségi kapitányunk játékstratégiáját és -struktúráját megvalósítsuk, a játékosainkból kihozzuk a magyar csapatra jellemző harcos, csupaszív, önfeláldozó játékot. Mindenki legnagyobb álma, hogy egyszer olimpián szerepelhessen, ezért lépésről lépesre, meccsről meccsre haladva törekszünk a maximumra."

A rigai olimpiai selejtezők menetrendje (magyar idő szerint):

2021. augusztus 26., csütörtök, 14:30: Franciaország–Magyarország
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:30: Olaszország–Lettország

2021. augusztus 27., péntek, 15:00: Franciaország–Olaszország
2021. augusztus 27., péntek, 19:00: Lettország–Magyarország

2021. augusztus 29., vasárnap, 12:00: Magyarország–Olaszország
2021. augusztus 29., vasárnap, 16:00: Lettország–Franciaország

A keret:

Kapusok: Rajna Miklós (UTE), Hetényi Zoltán (DEAC), Arany Gergely (FTC-Telekom) 
Védők: Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Macaulay Scott (MAC HKB Újbuda), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda), Tóth Gergely (MAC HKB Újbuda), Szabó Dániel (Hydro Fehérvár AV19) 
Csatárok: Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Benk András (UTE), Sebők Balázs (Ilves Tampere (FIN)), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (SC Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (SaPKo (FIN)), Vas János (Chamonix Hockey Club (FRA)), Szita Donát (klub nélkül), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Michigan State University (USA)) 

Stáb

Sean Simpson Vezetőedző 
Szilassy Zoltán Másodedző
Fodor Szabolcs Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Dr. Majzik Ernő Csapatorvos
Bors Attila Fiziotarapeuta
Antal Dénes Fiziotarapeuta
Puskás Sándor Erőnléti edző
Nagy József Felszerelés menedzser
Szilágyi Levente Csapat vezető
Vas Márton Általános igazgató