• 2024 03 28

Biztos FTC siker a BL-selejtező első körében

Az utolsó 20 percben dőlt el

A Ferencváros hazai környezetben 3-0-ra legyőzte a koszovói FC Prishtina együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a párharc első, keddi felvonásán.

A Ferencváros papíron talán a legkönnyebb ellenfelet kapta a Bajnokok Ligája selejtező első körében, hiszen az elsőselejtező győztese, a koszovói Pristina látogatott Budapestre. Azonban hiába volt a zöld-fehérek dominanciája az első félidőben, amely előbb Haratin kapufájánál, majd Boli helyzeteinél is megmutatkozott, de a Fradi mégsem tudta megszerezni a vezetést. Sőt John kiugrásánál a vendégek juthattak volna előnyhöz, de ez a helyzet is helyzet maradt. A Fradi hogyha két kört sikerrel vesz a BL-selejtezőben, akkor már legrosszabb esetben is a Konferencia Liga főtáblájára jut. Ehhez pedig végül is a második félidőben tett egy lépést a zöld-fehér együttes. Hiszen a 71. percben a türelem meghozta az eredményt is. Hiszen akárcsak a tavalyi selejtezők során, idén is Tokmak szerezte meg az első FTC gólt a nemzetközi porondon. A vezetés aztán nemsokára már két gólos volt, hiszen a Ryan Mmaee első tétmeccsén a FTC színeiben megszerezte első gólját is, nem sokkal becserélése után. A Fradi pedig végül is hét perc alatt nemcsak az első meccs, hanem a továbbjutás kérdését is valószínűleg eldöntötte. Hiszen Blazic is debütált, mert első európai kupagólját szerezte, amivel már három gólos volt a magyar bajnok előnye. A 3-0 pedig a végeredmény is maradt, vagyis a jövő heti visszavágó inkább csak formalitás.

BL-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Ferencváros-FC Prishtina (koszovói) 3-0 (0-0)
Groupama Aréna, 8765 néző, v.: David Munro (skót)
gólszerzők: Nguen (70.), R. Mmaee (74.), Blazic (78.)
sárga lap: Mak (49.), Dibusz (49.), illetve Zyba (14.), Krasniqi (45+3.), Hoti (54.), Lilaj (88.), Mici (89.)

Ferencváros: Dibusz - Wingo, Blazic, Dvali, Civic - Sigér, Haratin (Vécsei, 89.) - Nguen - Uzuni, Boli (R. Mmaee, 68.), Mak (Somália, 78.)

FC Prishtina: Nika - Krasniqi, Zyba, Bekteshi, Mici - Krasniqi1 (Bardhoku, 80.), Boshnjaku (Mankenda, 70.), Lilaj, Kryeziu1 - Hoti (Shabani, 80.), John (Tolaj, 81.)